A BRFK-nak küldték meg azt a feljelentést, amit a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István tett a Fővárosi Főügyészségen azután, hogy nemrég kiderült: bár a főpolgármesteri hivatalba egy idő után szinte egyáltalán nem járt be Korányi Dávid, Karácsony Gergely tanácsadója több útját így is a fővárosi adófizetők állhatták. Ráadásul ezek az utak egyáltalán nem kapcsolódtak Korányi tanácsadói feladataihoz – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Egy konferencián vett részt Alex Sorossal

Korábban a lap birtokába került egy összesítő táblázat a dollárbaloldalt az Egyesült Államokból több milliárd forinthoz juttató Action for Democracy alapítójának hivatalos külföldi utazásairól, ahogy azt is megírták, hogy 2022. február 18-a és február 20-a között Karácsony Gergely volt főtanácsadója egy konferencián vett részt Alex Sorossal.

Pár napra rá, február 24-én pedig meg is történt az első átutalás a Korányi-féle szervezettől Magyarországra. Ezek az elszámolt, hivatalos külföldi utazások összességükben mintegy 1,6 millió forintba kerültek.

Ide tartozik, hogy Korányi felesége, Mihalik Enikő modell maga is bevallotta: több mint egy évig nem jártak Magyarországon, ugyanakkor ebben az időszakban Korányi még a főpolgármesteri hivatal fizetett alkalmazottja volt, hiszen csak tavaly november végén szüntették meg a megbízását.

Karácsony Gergely korábbi városdiplomáciai főtanácsadója azért maradhatott távol a Városházától, mert 2020 júniusában a főpolgármester lehetővé tette számára, hogy munkakörét részben távmunkavégzésben, méghozzá változatlanul havi kilencszázezer forintos illetményért lássa el.

Korányi hivatalos, elszámolt külföldi utazásait feldolgozó adatsor szerint Bajnai Gordon korábbi kormányfő és Karácsony Gergely főpolgármester volt tanácsadója nyolc ilyen jellegű látogatáson vett részt. Ezek közül négynek Washington volt az úti célja, azaz az Action for Democracy révén 2022 elejétől a dollárbaloldal pénzgyűjtését intéző Bajnai-bizalmas minden második hivatalos külföldi útja az Egyesült Államok fővárosába vezetett. Mindemellett Korányi egy brüsszeli és londoni, egy pozsonyi, egy müncheni és egy glasgow-i útról adott számot. A főtanácsadó az USA-beli útjainál útiköltséget nem számolt el, csak dologi költségeket.

A legdrágább egy 2021. november 8–12. közötti skóciai út volt, amely 636 574 forintjába került a fővárosi adófizetőknek. Ekkoriban rendezték Glasgow-ban a COP 26 globális klímacsúcsot, melyre a résztvevők egy része négyszáz magánrepülőgéppel érkezett. A skóciai klímacsúcs alkalmával Korányi útiköltsége közel negyedmilliós (241 561 forint) volt, de elszámolt 168 174 forint szállásköltséget, valamint 158 647 forint dologi költséget is. Emellett 60 408 forint napidíj felszámolására is sor került.

Mindezek miatt fordult Tényi István költségvetési csalás gyanújával a Fővárosi Főügyészséghez. A főügyészség a feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságára tette át, a NAV pedig az iratok áttanulmányozása után úgy döntött, hogy nincs hatásköre eljárni.

A Magyar Nemzet birtokában lévő NAV-határozatban ezt azzal indokolták, hogy a Korányi-ügyben nem a költségvetési csalás, hanem a hűtlen kezelés, illetve más vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének egyszerű gyanúja merül fel. A feljelentést ezért a hatáskörrel rendelkező BRFK-nak küldték tovább, így ők dönthetnek arról, indítanak-e nyomozást.

A főpolgármester egykori bizalmasa kapcsán – az utazásain kívül – azt is fontos megjegyezni, hogy korábban az országgyűlési kampányban és még azt követően is komoly összegek áramlottak a Márki-Zay Péter vezette ellenzékhez. Az első hírek arról szóltak, hogy több mint 1,8 milliárd forintnyi segítség pedig éppen a Korányi Dávid vezette Action for Democracy nevű szervezeten keresztül érkezett a baloldalhoz. 

Mivel az amerikai pénzek miatt sérülhetett az ország szuverenitása, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is vizsgálódik, a rendőrség pénzmosás és sikkasztás gyanújával nyomozást indított, valamint költségvetési csalás miatt a NAV is eljárást rendelt el. Később egy nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésből az is kiderült, hogy az Action for Democracy nemcsak Márki-Zay Péter mozgalmának utalt, hanem egymilliárd forintot kapott az Ezalényeg.hu nevű ellenzéki propagandalap kiadója, továbbá több mint egymilliárd forinthoz jutott hozzá a DatAdat is, amely az egyesült ellenzék kampányát segítette. Utóbbi, Bajnai Gordon volt miniszterelnök által fémjelzett céggel összefüggésben szintén a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytat eljárást.

Néhány héttel ezelőtt aztán újabb, a minősítés alól feloldott titkosszolgálati dokumentum került napvilágra, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy, hanem két nagy külföldi támogató szervezete van a dollárbaloldalnak: az amerikai, Bajnai Gordonékhoz köthető Action for Democracy mellett egy svájci alapítvány is közel egymilliárd forintot utalt. A svájci utalások a baloldali előválasztási időszak kezdetétől indultak, 2021 szeptembere és 2022 februárja között zajlottak öt részletben.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk