„A jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutott volna, ezért hosszabbodnak meg július elsejétől egy betűvel az újonnan kiadott hazai rendszámok. A már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók maradnak” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedési államtitkára.

Hirdetés

Majd azzal folytatta,„a hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket”.

„Az intézkedés miatt tehát senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, több ügyintézésre” – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Az új típusú rendszámtáblák a már megszokott összegekbe kerülnek, a hatósági jelzések kiadásának tizenkét éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek – tette hozzá.

Korábban írtuk

„Az újfajta rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak”

Ismertette, „az újfajta rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók vagy a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk”.A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel

– írta Vitézy.

A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek.

A további részletekről IDE kattintva a Mandiner honlapján olvashat.