A baloldal már nem is próbálja titkolni, sőt egyes politikusaik kérkednek azzal, hogy nagy szerepük volt a hazánknak járó uniós pénzek visszatartásában. Alig egy héttel azután, hogy a Momentum elnökségi tagja, Hajnal Miklós az ATV-ben büszkén taglalta pártja európai parlamenti képviselőinek brüsszeli ténykedését, amivel elérték a Magyarországot büntető intézkedéseket, Cseh Katalin egy rövid videóban erősítette meg mindezt. A Momentum EP-képviselője egy TikTok-videóban úgy fogalmazott: „Deutsch Tamás rájött arra, hogy mi történik az Európai Parlamentben. Még jó, hogy nézte Hajnal Miklós interjúját, és rájött arra, hogy bizony én is dolgoztam a jogállamisági mechanizmuson. Sőt!” A napokban ugyanis a Fidesz EP-frakciójának vezetője felháborodva reagált Hajnal szavaira és kezdeményezte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága rendkívüli ülésének összehívását, hogy áttekintsék, milyen lépéseket lehet tenni a Magyarországgal szembeni rosszindulatú, magyar EP-képviselők által indított politikai támadások elhárítása érdekében.

Hirdetés

A Momentum „őszödi beszéde” nyomán cikksorozatot indított a Magyar Nemzet, amelyben eddig felidézték, milyen közös akciókat indítottak a baloldali pártok uniós politikusai hazánk ellen, illetve azt is, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és felesége, Dobrev Klára EP-képviselő egyenesen a feladatának nevezte a hazánk elleni uniós lépések támogatását.

Molnár Csaba hazafias kötelességének tartja az EU-pénzek visszatartását

A baloldal vezetőinek iránymutatása szerint járnak el Brüsszelben és Strasbourgban a DK EP-képviselői is, köztük a régi bizalmi ember Molnár Csaba, aki az egyik árnyékkormányinfón kijelentette, hogy hazafias kötelességének érzi az európai uniós források elleni küzdelmet. Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentését, miszerint azon dolgoznak, hogy Brüsszel teljesíthetetlen feltételeket szabjon a kormánynak az EU-pénzek kifizetéséhez, Molnár úgy magyarázta, célunk egyértelmű, addig ne jöjjön pénz, amíg az nem a magyar emberekhez, a magyar önkormányzatokhoz és a magyar kis- és középvállalkozásokhoz jut. Szerinte abban a pillanatban, hogy a kormány garantálni tudja, hogy ezeket a pénzeket nem ellopják, ahogy az elmúlt években tették, hanem a magyar emberekhez, önkormányzatokhoz és vállalkozásokhoz irányítják, abban a pillanatban ez meg fog szűnni.

Nekem hazafias kötelezettségem az, hogy megakadályozzam, hogy az európai uniós pénzek Magyarországra érkezvén négy-öt ember zsebében tűnjenek el, márpedig ez történik az országban.

Molnár Csaba okfejtése természetesen több szempontból is hamis, figyelmen kívül hagyja az uniós szabályokat. Az EU-forrásokat – leszámítva a különböző, célzottan civil szervezeteknek vagy önkormányzatoknak kiírt pályázatokat – a tagállamok kormányzati szerveinek utalja át Brüsszel, és a pénzeket az egyes tárcák a megfelelő szakterületeken szükséges beruházásokra, fejlesztésekre fordítják. Ezeket sem lehet bármire elkölteni, szigorú szabályok és ellenőrzési mechanizmusok garantálják, hogy az uniós forrásokat valóban a meghirdetett célokra használják fel. Ezt egyébként az EU erre hivatott szervei ellenőrzik is rendszeresen, tehát nonszensz, amit Molnár Csaba állított.

Korábban írtuk

Gyurcsányék valódi célja az, hogy ne érkezzenek meg a nekünk járó brüsszeli pénzek, ami várakozásaik szerint a gazdasági nehézségek által alááshatná a kormány társadalmi támogatottságát. 3:37-től:

Rónai szerint Dobrev Klára már hazahozta volna a pénzeket

Nem akart lemaradni az alapvető magyar érdekek elleni áskálódásban a DK másik EP-képviselője, Rónai Sándor sem, aki nemrég egyébként arra vetemedett, hogy az M1 riporterét alpári módon rágalmazza és provokálja. A politikus az ATV-ben még 2022 augusztusában azzal büszkélkedett, hogy az autópálya-koncessziók ügyében az ő kezdeményezésére indult eljárás Magyarországgal szemben, és ez „nyilvánvalóan nem segíti azt, hogy Magyarország hozzájusson azokhoz az uniós támogatásokhoz, amelyek közel hatezermilliárd forintnyi támogatást jelentenek”. 0:40-től:

Egy hónappal később Rónai egy Facebook-posztban amellett állt ki, hogy az önkormányzatok és a „civil” szervezetek kapják meg az uniós forrásokat.

Mindezek után Rónai a gátlástalan demagógiát csúcsra járatta 2023 májusában az ATV-ben, amikor azt magyarázta, hogy Orbán Viktornak esélye sincs záros határidőn belül hazahozni az uniós forrásokat, mert Brüsszelben nem tekintik jogállamnak Magyarországot. Tehát miután minden lehetséges eszközzel támadták, feljelentették hazánkat az uniós intézményeknél, a saját aknamunkájuk eredményére mint az EU álláspontjára hivatkoztak. Ráadásul ilyen sommás megállapítást soha nem tett semmilyen komolyan vehető uniós testület, csupán bizonyos jogállamisági kritériumok teljesülését vonták kétségbe. 06:47-től:

Nem sokkal később ugyancsak az ATV-ben azzal hozakodott elő, hogy Dobrev Klára már hazahozta volna az uniós forrásokat. „…Mi ezért mondjuk régóta a Demokratikus Koalícióban, hogy amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, addig ezek a források nem vagy csak nagyon nehezen érkezhetnek meg Magyarországra, Dobrev Klára ezeket a pénzeket már réges-rég hazahozta volna. Egy olyan válságban van Orbán miatt Magyarország, az orbáni infláció annyira tönkretette az országot az elmúlt hónapokban, most már több mint egy évben, hogy innen nem tud kilábalni ez a kormány. Dobrev Klára ezt már megoldotta volna.” 04:29-től:

A DK megmondóembere néhány hónap múlva az ATV-ben már azzal házalt, hogy azért nem érkeznek uniós források Magyarországra, mert Brüsszelben nem adnak Orbán Viktor szavára. 06:23-tól:

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.