Hirdetés

Új információ volt a szerdán megjelent második nemzetbiztonsági részjelentésben, hogy nem egy, hanem két nagy külföldi támogatószervezete van a dollárbaloldalnak: az amerikai, Bajnai Gordonhoz köthető Action for Democracy mellett egy svájci alapítvány is közel egymilliárd forintot utalt. A svájci utalások a baloldali előválasztási időszak, 2021 szeptembere és 2022 februárja között zajlottak, öt részletben. A végső támogatói kör továbbra is ismeretlen – hívják fel a figyelmet.

A második időszakos jelentés alapján az is egyértelműnek látszik, hogy a külföldi források három helyen keresztül „gurultak” el különböző kampánycégekhez. A legnagyobb pénzeket az EzaLényeg.hu nevű lejáratóoldalt működtető korábbi Gyurcsány–Bajnai-tanácsadó, ifjabb Páva Zoltán cégének, az Oraculum 2020 Kft.-nek jutottak. Ez a vállalkozás közel kétmilliárd forintot kapott, amelyből közel 900 millió érkezett a közvélemény előtt ismeretlen svájci finanszírozóktól – sorolja a cikk.

Mellettük szintén nagy dollárbaloldali pénzosztó helynek bizonyult Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma, amely 1,8 milliárd forintot szerzett külföldről. Ennek a pénznek egy jelentékeny része, mintegy 1,4 milliárd forint azonban továbbvándorolt a Bajnai-féle DatAdat-csoporthoz, amely ráadásul közvetlenül is kapott az Egyesült Államokból közel 150 millió forintot – emlékeztetnek.

Mindez azonban még nem a teljes résztvevői kör – hangsúlyozzák. A jelentésből ugyanis kiderült, ami eddig is valószínű volt: direkt kapcsolat is van a balliberális pártok hivatalosan bevallott kampányköltései, és a dollárbaloldal pénzeit elosztó három főszereplő szerződéses megbízásai között. Ez a kötődés a jelentés szerint nemcsak a szinte monopóliumként működő, nehezen megkerülhető transznacionális technológiai vállalatok (Google, Facebook) esetében bizonyított, hanem egy sor magyarországi vállalkozás kapcsán is.

A pénzügyi források áttekintéséről szóló dokumentum nyolcadik oldalán egyebek között azonosította a szintén ifjabb Páva Zoltán ügyvezetésével működő plakátcéget, a Hungaroplakát Kft.-t, a Crevocorp Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, a KulTech Design Szolgáltató Kft.-t és a Parter Event Kft.-t. Ezek a cégek ráadásul bizonyos pártköltések mellett egyaránt szerződtek Márki-Zay Péter mozgalmával, és a Bajnai-féle DatAdat-csoporttal is.

Mindemellett további három vállalkozás egyaránt kötött megállapodást valamely párttal, illetve a Mindenki Magyarországa Mozgalommal. Valamint további nyolc cég szerződött a DatAdat-csoporttal, és valamely balliberális párttal is. Ezek között olyan, a közéletben régóta ismert márkanév is feltűnik, mint az MSZP-közeli Kapcsolat.hu, vagy éppen a választások előtt egy nappal a Népszavában döntetleneredményt közlő, Pulai András tulajdonában álló Publicus Kft. Szintén ifj. Páva Zoltán cége egy másik érintett, az EagleEye Marketing Kft., amellyel a Gyurcsány-párt korábban többször is szerződött, sőt 2021–2022-ben összesen 171 millió forintot költött el náluk. Ez a vállalkozás nemrég, 2022 novemberében is feltűnt adatfeldolgozóként a Gyurcsány-párt egyik gyűjtésénél.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk