Azt írták: az eset április 16-án éjszaka történt. A rendőrök a 7-es számú főút Somogy vármegyei szakaszán megállásra szólították fel egy személyautó vezetőjét, aki a megkülönböztető jelzések ellenére sem állt meg, a megengedett sebességet jelentősen túllépve megpróbált elmenekülni.

Hirdetés

Amikor az autó egy ingatlan előtt megállt, sofőrje befutott a ház udvarára, ott az őt üldöző rendőrök utolérték és megpróbálták megbilincselni.

Időközben a helyszínre ért egy több mint tíztagú társaság, kiabálva igyekeztek megakadályozni az intézkedést, közülük négyen a rendőrökre támadtak, ököllel ütötték őket, az egyik rendőr ujját is megfeszítették, hogy engedje el a társukat.

A dulakodás közben a menekülő megöléssel fenyegette, ő is többször megütötte a rendőröket és társai magatartását kihasználva sikerült elmenekülnie.

Korábban írtuk

A rendőrök a bántalmazások következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség a szökésben lévő elkövetővel szemben elfogatóparancsot bocsátott ki, a rendőrökre támadó négy embert gyanúsítottként hallgatta ki csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

 A négy férfi őrizetbe került, az ügyészség indítványozta a letartóztatásukat.