„Elviselhető beteg vagyok, ilyenkor bezárkózom, elvonulok, mint most is, amikor a Covid a vetélytárs”

Hirdetés

– fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Belenyugvással tovább fűzi a mondatot, és kijelenti, hogy ez a hét már ilyen lesz, le kellett mondania parlamenti és vidéki programokat is. Közölte azt is, hogy a családtagjai nem kapták el a betegséget, így rajta kívül mindenki teszi a dolgát.

A DK elnökét egyszer már megfertőzte a vírus, kicsit több, mint két éve, szeptember 4-én jelentette be szintén a közösségi oldalán, hogy megbetegedett. Akkor azt írta, csak hőemelkedése és kis fejfájása van – emlékeztet cikkében a Magyar Nemzet.

Korábban írtuk