Miközben a baloldali politikusok és maga Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt is tagadni próbálja korábbi nyilatkozatait, hogy fegyvert szállítanának Ukrajnának, és akár magyar katonákat is háborúba küldenének, Iványi Gábor, lelkész a március 15-i baloldali rendezvényen ismét a háború támogatása mellett állt ki. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője Orbán Viktor miniszterelnököt többször árulónak nevezte, és szabadon idézte azt a kijelentését, hogy aki fegyvert akar küldeni Ukrajnának, az a háború oldalán áll. „Március ünnepén Magyarország kormányfője fogadkozik, hogy mi nem fogjuk megsegíteni a szomszéd nemzet harcát a függetlenségéért és a szabadságharcáért. Ez szégyen barátaim„ – fogalmazott Iványi, akinek neve a baloldal köztársasági elnökjelöltjeként is szóba került.

Hirdetés

AJÁNLÓA baloldal küldene katonákat és fegyvereket a háborúba

Márki-Zay a baloldali pártok választási programjának ismertetése helyett inkább csak Orbán Viktor minősítésével volt elfoglalva.

A baloldali elkötelezettségű lelkész ezzel teljes mellszélességgel kiállt amellett, hogy Magyarországnak fegyvereket kellene szállítani Ukrajna részére.

Korábban írtuk

Ezzel a lépéssel hazánkat belesodorhatná a háborúba és magyar életeket veszélyeztetne, hiszen a fegyverszállítmányok célpontként szolgálnának az orosz hadsereg számára.

Iványi Gábor háborús retorikája nem újdonság, hiszen a napokban más baloldali politikusok is tettek hasonló kijelentéseket. Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke, egy múlt szombati lakossági fórumán arról beszélt, hogy magyar katonákat küldenek a frontra. Az országgyűlési képviselő és egyúttal jelölt Ádándon a következő fejtegetésbe bocsátkozott: „Hogyha van egy háború, amiben a NATO részt vesz, akkor ott természetesen neki mennie kell és harcolnia kell, de nem a civil embereket küldjük (…) 

hát nekem is van most, mert ugye van a férjem, aki hadköteles lenne, meg a két fiam is már hadköteles lenne. Hát nyilván nem akarom én sem, hogy a gyerekeimet és a férjemet elvigyék (…). Aki meg elment katonának, az azért ment oda, hogyha a NATO hadba küldi, akkor ő fölüljön a repülőre és elmenjen a háborúba. Mert ő ezért kapja a fizetését. Ő ezt a szakmát, ezt a hivatást választotta.

A további részletekről IDE kattintva az Origo honlapján olvashat.