A H5-ös (szentendrei) hév csúcsidőben gyakrabban, csúcsidőn kívül azonban a megszokottnál ritkábban indul majd. A H6-os (ráckevei) vonalán pedig a reggeli és délutáni órákban egy-egy járattal kevesebb vagy kisebb kapacitású járat közlekedik – ismertették.

Hirdetés

Azt írták: a MÁV-HÉV járműállománya mára jócskán túlteljesítette azt az élettartamot, amelyre tervezték, ezért a vállalat a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) felügyeletével 54 új HÉV-szerelvény beszerzését készítette elő. Ezt a beszerzési folyamatot lassította, illetve visszavetette az, hogy Magyarország nem jut hozzá az uniós források azon részéhez, amelyből ezek a közlekedésfejlesztési célkitűzések finanszírozhatók.

További kihívást jelentett, hogy az alkatrészellátás akadozóvá vált, bizonyos alkatrészek esetében pedig teljesen megszűnt, az alternatív szállítói láncok viszont – épp a járművek életkora és az általuk képviselt korábbi technológia miatt – nem állnak rendelkezésre vagy csak nehezen kiépíthetők – fogalmaztak.

„E két tényező együttes hatása átmeneti járműhiányt eredményezett a MÁV-HÉV-nél: tartósan több jármű vár érdemi javításra, felújításra, mint amennyi az összes járat forgalomba adásához szükséges volna. Magyarországon ugyanis csak olyan hév közlekedhet, amely az utasok biztonságát nem veszélyezteti” – áll a közleményben.

Korábban írtuk

Hozzátették: a helyzet kezelésére a MÁV-HÉV szakemberei olyan átdolgozott menetrendre tettek javaslatot, amely az utasoktól a lehető legkevesebb alkalmazkodást követeli meg, miközben a hévszolgáltatás a 2024-es évben is kiszámítható, ütemes menetrend mellett garantálható.