A Magyar Nemzet hetek óta próbálja elérni Karácsony Gergelyt és körét a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom bűncselekménygyanús pénzügyei miatt folytatott nyomozás körülményeivel kapcsolatban, ám eddig semmilyen választ nem kaptak kérdéseikre.

Hirdetés

A lap legutóbb arról érdeklődött a fővárosi önkormányzat sajtóosztályánál, hogy a nyilvánosságra került információkat követően miért nem függesztették fel Tordai Csabát a jogi főtanácsadói pozíciójából.

Ez szerintük már azért is indokolt lenne, mert Tordai tulajdonképpen maga is belekeveredett az ügybe. Sőt, a félmilliárd forintnyi „mikroadomány”-ügy egyik kulcsfigurája lehet, hiszen a hatósági vizsgálat szerint az ő ügyvédi irodájában hamisíthattak meg több, az adománygyűjtés körülményeiről szóló jegyzőkönyvet.

Egy, a főváros ügyeibe belelátó forrás szerint Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára olyan nélkülözhetetlen támasza Karácsonynak, hogy az elmozdítására semmi esély.

Ennek ellenére jelenleg úgy tűnik, hogy bár Tordai tekintélyét kikezdte botrány, a városházi pozíciója megingathatatlan.

Korábban írtuk

Ezen a ponton érdemes felidézni, hogy még 2020 őszén – vagyis a Városháza-gate kirobbanása előtt egy évvel – a 444.hu felületén a Direkt36 is foglalkozott Tordai Csaba és Karácsony Gergely évtizedekkel ezelőttre visszanyúló kapcsolatával. Mint írták, Tordai nemcsak Karácsony egyik legközelebbi munkatársa, hanem egyúttal az egyik legrégebbi barátja is.

A portál cikke szerint a bizalmi viszony a későbbiekben is megmaradt, s 2019-ben a főpolgármesteri mandátumot nyerő Karácsony jóval nagyobb befolyási kört testált Tordaira, mint ami a jogi főtanácsadói titulusból kikövetkeztethető lenne. – Valójában ő az egyik legbefolyásosabb ember a Városházán.

Tordai tevékenységéről egyébként egy nyilvánosságra került felvételen Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök is említést tett. Úgy fogalmazott:

Gyakorlatilag két ember üzemelteti ma a Városházát, ő az egyik.

A kampány után is érkeztek az eurók és a fontok

Emlékezetes: egy júniusi nemzetbiztonsági jelentés rögzítette, hogy Karácsony mozgalmának számlájára 506 millió forint érkezett, döntően euróban és angol fontban. Ezt az összeget a mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor fizette be készpénzben, összesen 19 alkalommal. Bár a mozgalom a főpolgármester 2021. októberi előválasztási kampányát volt hivatott elősegíteni – Karácsonyék állítólag erre gyűjtötték a pénzt –, azonban Perjés az utolsó befizetést tavaly szeptemberben tette, vagyis közel fél évvel az országgyűlési választás után. Tehát a kampányra nem költhették a félmilliárdos összeg egészét, de megbukott Karácsonyék mikroadományokról szóló magyarázata is.

A Magyar Nemzet teljes cikke ide kattintva olvasható.