Hirdetés

Soltész Miklós úgy fogalmazott, ez üzenet annak a világnak, amely rombolja a keresztény értékeket, a teremtett világ egyértelmű törvényeit és tanításait, valamint rombolja a fizikai valóságot: templomokat és szakrális építményeket, kereszteket egyaránt.

Kiemelte, a kormány feladata és felelőssége ezzel ellentétes: céljuk, hogy megvédjék és segítsék a keresztény tanítást, a keresztény kultúra, valamint a keresztény értékek továbbadását és megőrzését.

Köszöntőjében az államtitkár bejelentette, jövő kedden jelenik meg a nemzetiségi kulturális szervezetek jövő évi költségvetésére szóló pályázat, 500 millió forintos nagyságrendben. Hozzátette, a felhívás egy alpályázatában 60 millió forintot különítenek el a nemzetiségi szervezeteknek kimondottan hangszerek és fellépőruhák vásárlására, szépítésére.

Ez a támogatás azért fontos, mert annak segítségével 2010 óta 12 ezer kulturális rendezvényt szerveztek meg a nemzetiségek – hangsúlyozta Soltész Miklós. Az MTI-nek elmondta, a rendezvények létrejöttét a pályázati rendszeren keresztül csaknem 4 milliárd forinttal tudta támogatni a kormány.

Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője ünnepi köszöntőjében kiemelte, a két és fél éve elkezdődött magyar templomfelújítási programban választókerületében 69 templom újult meg.

Ez egyrészt azt mutatja, a térségben nagy igény van a templomok felújítására, másrészt azt, hogy az Abaújban és Zemplénben élő hívek ragaszkodnak a keresztény gyökerekhez és a keresztény hithez – tette hozzá a politikus.

Orosz Zoltán, Boldogkőújfalu független polgármestere az MTI-nek elmondta, a 198 éves római katolikus templom tetejének felújítására a magyar állam 15 millió, az Egri Főegyházmegye pedig több mint 50 millió forintot adományozott. Hozzátette, a településen élő római katolikus hívek a templomban található 158 éves oltárkép restaurálására 985 ezer forintot gyűjtöttek.

Korábban írtuk