A nagyszőlősi és a rahói kórház ötmillió forint értékben orvosi és sebészeti eszközöket, valamint két-két generátort kapott áramkimaradás esetére, míg a Linner Bertalan Beregszászi Járási Kórháznak 40 gyógymatracot hozott a segélyszervezet mintegy kétmillió forint értékben.

Hirdetés

A Katolikus Karitász országos igazgatója, Écsy Gábor aláhúzta, hogy korábban már több alkalommal támogatták a kárpátaljai egészségügyi intézményeket és közvetlenül a rászorulókat is. A most átadott eszközállományt részben Németországban, részben Magyarországon szerezték be.

„Amikor baj van, össze kell fogni és azt kell nézni, kinek, hol, mire van szüksége” – fogalmazott a segélyszervezet országos igazgatója, aki elmondta, hogy a magyar emberek segítőkészek: adományokkal, munkájukkal, vagy önkéntes felajánlásaikkal támogatják a Katolikus Karitász programjait.

A támogatást átvevő Német Marianna, a Linner Bertalan Kórház megbízott orvosigazgatója köszönetet mondott a Karitász folytonos segítségéért, amelyre a továbbiakban is szükség lesz, hiszen a helyi lakosok mellett kelet-ukrajnai menekülteket is ellátnak.

A gyógymatracoknak jó hasznát veszik majd – mondta a megbízott vezető, hiszen a súlyos, műtét után lábadozó betegek mellett sebesült katonákat is kezelnek Beregszászon.

Korábban írtuk