Hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a kormány kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülés. Ezt követően három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el a parlamentben.

Hirdetés

A képviselők bizottsági jelentéseket és összegző módosító javaslatokat is megvitatnak. Elsőként tárgyalják a 2023-as büdzsét, majd egyebek mellett a távszerencsejáték szabályain változtató egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról vitáznak.

A napirenden szerepel az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló országgyűlési határozati javaslat, amely egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy az európai parlamenti (EP-) képviselőket a nemzeti parlamentek delegálják.

Megvitatják Magyarország alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely alapján 2024-től ugyanazon a napon lesznek az EP- és az önkormányzati választások. Ez az előterjesztés tartalmazza azt is, hogy a megyéket átnevezik vármegyékre.

A frakciófinanszírozás átalakításáról is beszélnek a képviselők az országgyűlési törvény módosításának vitájában. Az Országgyűlés tavaszi, rendes ülésszaka június 15-ig tartott, azóta rendkívüli üléseken tanácskoznak a képviselők.

Korábban írtuk