A politikus a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács (ET) kedden közzétett, Romániáról szóló ötödik kisebbségügyi jelentésére reagált, amely a bukaresti kormánynak a kollektív jogokat elutasító kommentárját is tartalmazza.

Hirdetés

„Minden tisztelettel megismételjük: az állam foglalkozzon inkább a felsorolt problémák megoldásával, a törvénykezés betartásával, és ne mondjon butaságokat” – kommentálta az RMDSZ elnöke azt a bukaresti kormányzati álláspontot, miszerint „a kollektív jogok szegregációhoz vezetnek, a szegregáció pedig konfliktusokhoz”.

Kelemen Hunor rámutatott: a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény romániai gyakorlatba ültetését vizsgáló dokumentum tételesen megemlíti azokat a problémákat, amelyekre az RMDSZ delegációja felhívta a szakértők figyelmét tavaly júniusban és más alkalmakkor.

Szerinte jogos követelése a romániai magyaroknak mindaz, amit a jelentés is megállapít.

„A közigazgatási kódex visszalépést jelent a nyelvi jogok tekintetében, a szóbeli nyelvhasználati jogok gyakorlatba ültetése elmarad, a szimbólumhasználat, mint például a székely himnusz eléneklése sporteseményeken, korlátozva van. Az úzvölgyi katonatemető ügye, az egyházi ingatlanok, köztük a gyulafehérvári Batthyáneum visszaszolgáltatásának újraindítása mind-mind megoldásra vár” – zárta Facebook-bejegyzését az RMDSZ elnöke.

Korábban írtuk