Napirend előtti felszólalás 2021.06.14.

🔴 Aktuális ügyekről!Dr. Keresztes László Lóránt napirend előtti felszólalása

Posted by LMP – Magyarország Zöld Pártja on Monday, June 14, 2021
Hirdetés

Keresztes László Lóránt (LMP) közölte: a kormány szerint a Fudan Egyetem ügye nem alkalmas arra, hogy vitát folytassanak róla, kedden mégis szavaznának róla a parlamentben. Ha nem vonják vissza a javaslatot, az azt jelenti, hogy semmibe veszik az emberek véleményét – jelentette ki.

Azt mondta: a közpénzek kiszervezéséről nem kérdezték meg az embereket, és fideszes irányítás alá vonták szinte a teljes magyar felsőoktatást. Most pedig a magyarok akarata ellenére akarják megépíteni a kínai campust Budapesten a magyar adófizetők pénzéből – fűzte hozzá.

Megjegyezte: az elfogadandó költségvetés nem az újraindítást segíti, hanem a jövő felélését jelenti, és lesöpörték az ellenzék hozzá benyújtott javaslatait.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára úgy válaszolt, korábban Karácsony Gergely tönkretette az LMP-t, és mostanra a párt feladta a korábbi elveit, teljesen betagozódott a „Gyurcsány-kórusba”, ezt bizonyítja a képviselő felszólalása is.

Korábban írtuk

Közölte: a Fudan Egyetem ügyében a tervezés zajlik, az ehhez szükséges jogszabályok vannak a Ház előtt. Ha elkészülnek a tervek, a költségbecslések, akkor lehet érdemben vitát folytatni és akkor érdemes megkérdezni az emberek véleményét – fejtette ki.

Kitért rá: a felsőoktatási modellváltás hozzájárul a magyar fiatalok sikerességéhez, és a kormány jelentős fejlesztési forrásokat biztosít az egyetemeknek.