Kettészakadt világ
A világ országai hogyan reagáltak az orosz–ukrán háború kitörésére? Miként lehetséges, hogy ezúttal számos afrikai állam, az arab világ és több ázsiai középhatalom, sőt a hatalmas Kína sem hajt fejet az USA előtt, és nem ítélte el az orosz agressziót? E kérdésekre is választ kapunk Boros Imre közgazdásszal készült interjúsorozatunk hetedik részéből.
– A nyugati világot elöntötte a háborús propaganda, ám csak töredékes információink vannak arról, miként reagált a többi ország az orosz–ukrán háború kitörésére. Ki lehet mondani, hogy nem minden alakult az USA, pontosabban a szálakat mozgató pénzhatalom szándékai szerint?
– Korábban ha az amerikai karmester beintett, akkor a zenekar minden tagja úgy muzsikált, ahogyan dirigáltak neki. Most nem így történt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja közül Anglia, Franciaország és az USA megszavazta Oroszország elítélését, ám Kína tartózkodott, míg az oroszok természetesen nemmel szavaztak. A tanács kibővített tízes csapatából India és az Egyesült Arab Emírségek szintén tartózkodott, míg az ENSZ közgyűlésben harmincöt ország cselekedett ugyanígy. Közöttük olyan államok, mint a Dél-afrikai Köztársaság, Irán, Indonézia, és még sorolhatnánk.
– Az nem meglepő, hogy a BRICS-országok, vagyis Brazília, India, Kína és Dél-Afrika nem fordultak szembe Oroszországgal. Az viszont érdekes, hogy az orosz védelmi minisztérium bejelentése szerint több mint húsz afrikai állam írt alá védelmi megállapodást Oroszországgal. Kettészakadt volna a világ?
– Valóban nem arattak osztatlan sikert az amerikai törekvések. Ezt támasztja alá a nagy olajkitermelő országok viselkedése. Az olajpiac két pillérre támaszkodik. Az egyik a szaúdiak által vezetett OPEC, a másik az OPEC+ névre hallgató csoport, amelyet az oroszok vezetnek. Ezek kiválóan együttműködnek. Ráadásul a szaúdiak ma már nemigen fogékonyak az amerikai szólamokra, nemet mondtak arra, hogy az európai orosz import kiváltása érdekében növeljék a kitermelést. A brazilok is elutasítják a termelésbővítést. Úgy tűnik, hogy az OPEC és az OPEC+ közötti véd- és dacszövetség egyelőre lerombolhatatlan, hiszen egyetlen országnak sem érdeke, hogy leszorítsa a termelés bővítésével a kőolajárakat.
– Hogyan fordulhatott ez elő?
– Átalakulóban van a világ gazdasági és politikai rendszere. Az orosz–ukrán háború és az azt kísérő események részei ennek a folyamatnak. Ahhoz, hogy megértsük az átalakulás lényegét, irányát, érdemes visszakanyarodnunk a történelemhez. A második világháború után rögzült az a felállás, amely azt eredményezte, hogy a nemzetközi magánpénz, a dollár szédületes tempóban eluralta a világot, egyúttal megszabadították a pénz korábbi attribútumaitól. Korábban magától értetődő volt, hogy a pénz fedezetét az arany adja. A dollár azonban nem ilyen, nincs mögötte aranyfedezet, pusztán papír, amit az amerikai székhelyű, az USA jegybankjaként működő, magántulajdonban lévő Fed bocsát ki. Arról már korábban beszéltünk, hogy a világ országai az 1944-ben aláírt Bretton Woods-i egyezmény szerint elfogadták, hogy a dollár legyen a világpénz, amely akkor még deklaráltan átváltható volt aranyra, unciánkénti 35 dolláros fix áron. Ezt a lehetőséget azonban 1973-ban ideiglenesen felfüggesztették, vagyis a világpénz urai sima papírokért felvásárolhatták a világ leglényegesebb gazdasági központjait, bankjait, tőzsdéit. Így teljes egészében befolyásuk alá vonták a nemzetközi áru- és pénzforgalmat. Ettől kezdve csak az történhetett a világban, amit ők akartak.
– Hogyan illeszkedik e folyamatba az uniós pénz, az euró sorsának alakulása?
– Az eurót 1999. január elsejével vezették be az unióban. Nem ez volt az első kísérlet közös európai fizetőeszköz megteremtésére. Először a Közös Piac hat országa foglalkozott a gondolattal, de ők úgy képzelték, hogy a gazdaság- és adópolitikájuk összehangolása mellett maguk gyakorolnak felügyeletet a pénzkibocsátás fölött. No, ez nem tetszett a magánpénzek urainak, le is került a napirendről a kérdés. Akkor vették elő ismét, amikor Európát annyira elárasztották fedezetlen dollárral, hogy az európai országok gyakorlatilag megteltek az úgynevezett eurodollárokkal. Egy huszárvágással átkeresztelték ezt a pénztömeget eurónak, és a pénzuraknak kedvező árfolyamot találtak ki a nemzeti valuták átváltására. Vagyis lényegében az uniós pénzrendszert is integrálták a dollár alá. Erre a 2008-as pénzügyi válság világított rá, amikor a Fednek kellett kisegítenie az európai nagybankokat, ezermilliárdos tételeket pumpálva beléjük.
– A válság után óriási lendületet vett a világ országainak eladósodása. Ám ez hogyan magyarázza az afrikai és ázsiai országok mostani engedetlenségét?
– Dollártranzakciókkal és az adósságok fedezésére szolgáló államkötvényekkel sokan kereskednek, a harmadik világ országai is. Csakhogy mindenütt tele lett a padlás fedezetlen dollárral és államkötvényekkel. Már nemigen kapkod ezekért az állampapírokért a piac. Az Európai Központi Bank és a Fed kénytelen volt felvásárolni ezeket, így az ő trezorjaikban raktározzák a gigantikus méretű államadósságokat. A többi ország között van, amelyik aranyfelvásárlásba kezdett. Más, például Kína óriási infrastrukturális beruházásokat indított. Emellett mindenki elkezdte keresni a módját, hogy megszabaduljon a dollár gyámsága alól. A szaúdiak például tárgyalnak Kínával és Indiával arról, hogy a nemzeti valutákban folyjék a kereskedés. Oroszország bejelentette, hogy az olajért és a gázért a jövőben rubelben kell fizetniük a vásárlóknak. Magyarán kiderült, hogy a világ magánpénz-birodalma megbicsaklott. Vissza kell szerezni és stabilizálni a dollár hegemóniáját, hogy helyreálljon a korábbi pénzhatalmi rend.
– Az orosz nyersanyag- és energiahordozó-kincs nyilván segítené a dollár megerősítését, az USA-nak megért egy próbálkozást a proxyháború kirobbantása. De az ukránok miért vállalták a csatlós szerepét?
– Az ukrán államot a 2014-es puccs után gyakorlatilag elfoglalták a pénzurak odadelegált emberei, még magas rangú amerikai tisztviselők is kulcspozícióba kerülhettek. A puccs után megkezdődött Ukrajna felkészítése a háborúra. Az orosz–ukrán viszony kiélezését segítette, hogy a Szovjetunió felbomlásakor egy sor kérdést elfelejtettek rendezni. Egyebek mellett a határkérdést is. A mai napig nincs hivatalosan kijelölt határvonal a két ország között. Természetesen nem születtek megállapodások a nemzeti kisebbségek jogairól sem, noha Ukrajnában nagyjából tízmillió orosz él. Így az ukránok erőszakos ukránosításba kezdtek, sőt az állam által is támogatott paramilitáris fasiszta szervezetek durva fizikai atrocitásoktól sem riadtak vissza a cél érdekében, ezek őrületes terror alatt tartják az Ukrajnában élő többi nemzeti kisebbséget is. Ilyen körülmények között érthetően fellázadt a Donbasz lakossága, hiszen hovatovább a fizikai létükért kellett harcolniuk. A NATO-csatlakozás meglebegtetése volt az utolsó csepp a pohárban Oroszország szempontjából.
– Most úgy tűnik, a háború és Ukrajna helyreállításának költségeit az Európai Unió tagországainak kellene megfinanszírozniuk. Ez az opció hogyan merülhet fel egyáltalán?
– A magánpénzhatalmi rend stabilizálásához nélkülözhetetlen, hogy Európát végleg és visszafordíthatatlanul hozzácsatolják az amerikai birodalomhoz. Ennek a folyamatnak a legnagyobb kerékkötői a nemzetállamok, ezért meg kell buktatni a nemzeti kormányokat. Ennek érdekében több program is indult. Az első a 2015-ös úgynevezett migránsválság volt. Ennek során a meglévő uniós szabályokat teljesen negligálták, sőt azokat az országokat büntették, például Magyarországot, amelyek betartották a nemzetközi egyezményekben rögzített megállapodásokat. A nemzetállamok leépítésén azok a mozgalmak, ideológiák dolgoznak, amelyeket a nagy amerikai agytrösztökben dolgoztak ki: a genderelmélet, a kritikai fajelmélet, az eltörlés kultúrája éppen az állam alapkövét adó család intézményének felszámolását, valamint a társadalmi kohézió meggyengítését szolgálják. Ezek helyett termelik futószalagon az olyan „európai értékeket”, mint a melegházasság, a nemváltás, a gyerekek átnevelését szolgáló érzékenyítések.
– De rövid távon mindezek nem hozzák, inkább viszik a pénzt. Honnan lesz tőke a dollár megerősítésére?
– Az az elképzelés, és ezt már ki is mondják, hogy a fenntartható fejlődés érdekében az európaiak fogyasztását harmadára kell visszaszorítani. Ez voltaképpen a bérjövedelmek radikális csökkentését jelenti. Az így felszabaduló pénzt pedig átfolyatják a befektetői tőkestruktúrákba. Ráadásul el lehet adni a lakosságnak, hogy mindez az oroszok miatt van.
– Egyre többen úgy látják, hogy immár benne vagyunk a harmadik világháborúban. Tényleg így volna?
– Azok az országok fél lábbal már valóban benne vannak a háborúban, amelyek fegyvert szállítanak Ukrajnának. Az USA elnöke, Joe Biden arra készül, hogy újabb 40 milliárd dolláros segélyt nyújtson Ukrajnának harceszközök vásárlására. Ez az összeg meghaladja egy nagyobb európai ország éves hadi kiadását.
– Svédország és Finnország pedig készül belépni a NATO-ba. Szorul a hurok Oroszország körül?
– Bár a nyugati média szereti úgy tálalni a dolgokat, mintha Oroszország elszigetelődne, ám mint mondtam, ez nincs így. A nyugati embargó sem kényszerítette térdre Moszkvát, sőt jelentősen megnövekedtek olaj- és gázbevételei. Ám ha Oroszországot nemzeti létében fenyegetnék, vagy a fennálló hatalmi berendezkedést akarnák erőszakosan megdönteni, akkor kiszámíthatatlanná válnak a dolgok. Oroszország ezt már nem fogja hagyni, és a viszonválaszhoz, úgy tűnik, támogatókat is talál majd.