Kocsis Máté a helyi közösségi házban rendezett lakossági fórum előtt újságíróknak arról beszélt: Szűcs Dániel a jelöltek közül az egyetlen, aki bizonyítottan jól tud együtt dolgozni Herczeg Zsolt korábbi polgármesterrel, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével.

Hirdetés

Mezőtúr számára a legtöbb lehetőséget tudja kiaknázni, ismeri a város ügyeit, a képviselő-testület többsége is támogatja; azt képviseli, hogy a magyar családok mindennapjai könnyebbek legyenek és Mezőtúr folyamatosan fejlődjön – mondta a kormánypárti politikus Szűcs Dánielről, akiről úgy fogalmazott: ő az esélyes jelölt, de „ezt az esélyt győzelemre is kell váltani”.

Herczeg Zsolt úgy mutatta be a jelöltet: 2010 óta dolgozik vele, az alpolgármesteri tisztséget 2020 óta tölti be.

Mint mondta, április 3-án őt a választópolgárok országgyűlési képviselőnek választották, az alpolgármester azóta vezeti a várost. „Bebizonyította, hogy alkalmas feladatra.”

Korábban írtuk

Kitért arra is, hogy maguk mögött tudhatják a kormány támogatását, és nagyon jó a kapcsolat a megyei önkormányzattal is.

Hubai Imre (Fidesz-KDNP), a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a megye és a térség önkormányzatai minden segítséget meg fognak adni Mezőtúrnak és Szűcs Dánielnek.

Szűcs Dániel arról beszélt, hogy az elmúlt tizenkét évben a közös erőfeszítéseiknek köszönhetően számos eredményt értek el Mezőtúron, de még sok a tennivaló. Céljának nevezte, hogy „minden generáció megtalálja Mezőtúron a számítását”.

A polgármesteri tisztségért hárman indulnak a július 17-i időközi választáson: Szűcs Dániel mellett Fekécs Gábor, a TEKE (Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület) Mezőtúr képviseletében és a független Nagy István.