Azt írták, a megalapozott gyanú szerint a rendőr 2014 nyarán szolgálatával összefüggésben tudomást szerzett arról, hogy nagykereskedelmi tevékenységet végző kínai állampolgárok jelentős összegű, akár több százezer eurót elérő készpénzt tartanak budapesti otthonukban, illetve meghatározott rendszerességgel a pénzt sporttáskákba csomagolva egy szlovákiai bankba szállítják.

Hirdetés

A rendőr rávette egy ismerősét, hozza őt össze bűnözőkkel azért, hogy segítségükkel a kínai sértettek pénzét erőszakkal megszerezzék. A tippadásért a rendőr a bűncselekmény elkövetéséből származó vagyonból 30 százalékos részesedést kért – írták.

Végül 2014. szeptember 29-én kora reggel hat férfi fegyverrel megtámadta a kínai állampolgárokat és a náluk lévő – részben euróban és dollárban rendelkezésre álló – több mint 580 millió forint átadására kényszerítették őket.

A rendőr a megállapodás ellenére kisebb összegben részesült az erőszakkal megszerzett pénzből, de még a rablás napján 60 millió forint értékű valutát vett át a bűncselekmény elkövetőitől.

Korábban írtuk

A minősített rablás bűntettét tettesként elkövető vádlottakat a héten jogerősen elítélték, egyikük a másodfokú bírósági eljárásban 2024. január 15-én megnevezte a férfit a bűncselekmény felbújtójaként.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentésére indult ügyben a nyomozó ügyészség az NVSZ és a Terrorelhárítási Központ közreműködésével pénteken elfogta, majd gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrt és indítványozta letartóztatását. A kényszerintézkedés elrendeléséről a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szombaton dönt.

A rendőr elöljárója intézkedett a gyanúsított szolgálati jogviszonyának azonnali megszüntetésére – áll a közleményben.