Hirdetés

Kövér László a Kommunizmus újratöltve – A marxizmus visszanyugatosodása című beszélgetésen azt mondta, hogy ma sokak számára meglepetés lehet a marxizmus nyugati újjáéledése, de az egész eszmerendszer onnan ered.

„Mi kipróbáltuk már egyszer, ezért most elkerülnénk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a nyugati államok mostanában megpróbálnak ezen eszmék mentén egy új világot építeni.

A házelnök úgy véli, hogy mindig újnak mondott, világmegváltó eszmék „törnek a felszínre, de a módszer mindig ugyanaz és vele együtt az én felsőbbrendűsége is”. Megjegyezte, hogy az ifjú liberális vezetők hozzáállása vérfagyasztó hasonlóságot mutat az egykori magyar kommunista vezetőkével.

Kövér László a legfontosabb feladatnak a fiatalok megóvását nevezte az új szélsőbalos eszmék csapdájától, amely szerinte a többi között a genderizmusban és a woke-ban ölt testet.

Korábban írtuk

Véleménye szerint ehhez erős családok kellenek, mert csak azok tudják megvédeni a gyerekeket, illetve ezek gyengesége esetén az oktatási rendszernek kellene belépnie és felvállalnia a szocializációs funkciókat, átadni az értékeket, és megmutatni, hogy lehet élni közösségként.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója emlékeztetett arra, hogy sokáig azt hihette a világ, a kommunizmus eszmerendszere csak keleten tud szárba szökkenni, hiszen a transzatlanti térség „a társadalomátalakítási kísérletben” sokáig nem vett részt.

A ’90-es évek után azonban új erőre kapott nyugaton, főleg az értelmiség körében, így jöhettek létre a BLM vagy az LMBTQ mozgalmak, amelyek ugyanolyan agresszívak, mint a cancel culture, amely a „leképezése a Kínában megtapasztalt kulturális forradalomnak”, ezek az előző évezredek kultúráját igyekeztek teljesen megsemmisíteni.

A főigazgató szerint minden eszközt fel kell használni az újra terjedő kommunizmus ellen, mert „visszafordítani az őrületet nem lehet, az ismert múlt kezd eltűnni a marxizmus jegyében, a megőrzött bástyát talán meg lehet tartani”.

Schmidt Mária úgy fogalmazott: ma Isten nélküli tökéletes társadalmak épülnek, a világ a totális diktatúra felé halad, ahol „mindent lát, mindent ellenőriz egy nagyon szűk kör, s ”e receptért még Kína is sorba fog állni„.