Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) a Lánchídnál tartott, az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ez az összeg „a fideszes haverok árajánlatai alapján” szükségesnek látszik.

A Lánchíd megépítésére utalva a XIV. kerületi polgármester felidézte: Széchenyi István, a legnagyobb magyar a magánvagyonából gyarapította a köz vagyonát.

„Ezzel szemben Orbán Viktor egy fordított Széchenyi, aki a köz vagyonából gyarapítja a magánvagyonát” – hangoztatta a szocialista politikus.

Korábban írtuk

Horváth Csaba hozzátette: abban a jövő évi költségvetésben mintegy 200 milliárd forintos szolidaritást várnak el az önkormányzatoktól, amelyben „83 milliárd forint jut a haverok szállodáira”. Egyúttal arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a Budapesttel szembeni „revansvágyát és bosszúhadjáratát”.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke elkeserítőnek nevezte, hogy a kormány és a Fidesz „politikai játszmák színterévé teszi a fővárost”, a Lánchidat és a tavalyi önkormányzati választásokat.

Kijelentette: sajnálatos, hogy veszélybe került a Lánchíd felújítása és az is, hogy a Fidesz „minden idők legnagyobb és legdrágább” tűzijátékát tervezi akkor, amikor a koronavírus-járvány gazdasági és szociális következményei „magyar családok tíz- és százezreit sodorták veszélybe”.

Ezért – folytatta Molnár Zsolt – az MSZP kezdeményezést indít, amelynek keretében jövő héttől a főváros közterein a budapestiek „egy-egy kupak elhelyezésével” dönthetnek arról, hogy a kormány luxusberuházásait vagy a Lánchíd felújítását támogatják.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes azt szorgalmazta, hogy a Lánchíd felújítása legyen az ország közös ügye.

„Legyen szimbóluma a párbeszédnek, legyen egy remény hídja egy normálisabb Magyarországnak” – mondta.

Puchner Gábor, a XIII. kerület MSZP-s alpolgármestere sürgette, hogy az az Orbán-kormány vegye komolyan a Lánchíd felújítását.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón megerősítette, hogy a kormány – a korábbi megállapodásnak megfelelően – 6 plusz 1 milliárd forintot biztosít a Lánchíd felújításához.