Azt írták, a társaság elkötelezett az iránt, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos közlekedésre, ezért évről évre kiemelt hangsúlyt fektet a szemléletformálásra és az edukációra.

Hirdetés

A tájékoztatás szerint 2023-ban immár ötödik alkalommal szervezi meg a NÚSZ Zrt. a közlekedj biztonságosan kampányát. A vállalat idén a hideg évszakban tapasztalható nehézségekre, közlekedési kihívásokra és váratlan helyzetekre irányítja rá a figyelmet, valamint tapasztalt szakértők segítségével kínál megoldási lehetőségeket az autósoknak – ismertették a közleményben.

Idén a NÚSZ Zrt. vlogcastsorozatot és edukációs videókat tesz elérhetővé az érdeklődőknek, valamint a közúti közlekedés veszélyeit bemutató szimulátoros kitelepüléssel is készül. A társaság YouTube-csatornáján és közösségimédia-felületein csütörtökönként megjelenő vlogcastadások házigazdája Szujó Zoltán. A műsorvezető, sportriporter első beszélgetőpartnere Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató. Az epizódban vezetéstechnikai szempontok szerint veszik górcső alá, hogy miként lehet helyesen kezelni a téli vezetés olyan veszélyes helyzeteket magában hordozó tényezőit, mint a csúszós utak, a hideg időjárás vagy a korlátozott látási viszonyok. Tippeket adnak arra is, hogyan lehet leküzdeni az ezek által esetlegesen okozott belső feszültséget, idegességet.

A NÚSZ Zrt. „#közlekedjbiztonságosan” kampányaiban az elmúlt években számos edukációs tartalmat, így videókat, online kiadványokat tett közzé, és lebonyolított online felméréseket és játékokat is. Az idei és a korábbi évek kampányairól a társaság honlapján található bővebb információ – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk