Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető elmondta: az Oázis nevű, Főtérhez közeli helyszín a tavalyi pozitív tapasztalatok nyomán nyílik meg újra az RMDSZ ügyvezető elnöksége, Nőszövetsége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) szervezésében. Itt a közéleti témák mellett a társadalom szempontjából fontos kérdéseket vetnek fel laza, közvetlen stílusban. Kelemen Hunor szövetségi elnökkel és Cseke Attila szenátorral, volt fejlesztési miniszterrel is szerveznek beszélgetést, amelyen a politikusok „emberi arcát” szeretnék bemutatni. Tánczos Barna szenátor, volt környezetvédelmi miniszter és Csoma Botond parlamenti képviselő túrázási tapasztalatait osztja meg a közönséggel.

Hirdetés

Horváth Anna ügyvezető alelnök szerint a Kolozsvári Magyar Napokon való jelenlétben az RMDSZ közösségépítő szerepe köszön vissza. Az itt kapott visszajelzések később a parlamenti munkában, törvénykezdeményezések terén is hasznosíthatók – mutatott rá.

Gábor-Száfta Szende programigazgató szerint minél szélesebb közönséget igyekeznek elérni, ezért változatos programmal készültek. A gyerekeknek a Legendárium-rajzfilmvetítéssel, gyerekfoglakozásokkal készülnek, és olyan témákban lesznek beszélgetések, mint a drogprevenció, a trauma és feldolgozása, az egészséges táplálkozás, és a szépségápolás.

Az IT-szektor kihívásai és a mesterséges intelligencia is terítékre kerül, és VR-alkotósarokkal, fotósarokkal is várják a betérőket. A székelyföldi és kolozsvári gasztronómiai trendekről neves séfek beszélgetnek.

Szilágyi Dóra Emese ifjúságért felelős alelnök szerint a fiataloknak a mindennapokban hasznosítható pénzügyi ismeretekről, környezettudatos, olcsó utazási lehetőségekről és a párkapcsolatokról szóló előadásokat szerveznek. Szombat este technobulit is tartanak a műfaj kedvelőinek.

A részletes program a Kolozsvári Magyar Napok honlapján böngészhető.

Korábban írtuk