Mosonmagyaróvár neve az elmúlt több mint száz évben összeforrt a tejiparral. Jó látni, hogy a jövő is biztos alapokon…

Posted by Nagy István on Friday, April 30, 2021
Hirdetés

Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője a pénteken tartott alapkőletételen azt mondta, hogy a tejkutatás Mosonmagyaróvárral szervesen összefüggő fogalom, amely reményei szerint így marad a következő évszázadban is.

Hozzátette, hogy országos viszonylatban is egyedi intézmény épül, amelyben meg kell tudni felelni a folyamatosan és gyorsan változó igényeknek, egyebek mellett az élelmiszerek iránti igénynek.

Hol divatból, hogy egészségügyi változás miatt, hol egyéb más dolog miatt, de a lehető leggyorsabb válaszokat kell adni, mert aki a leggyorsabban reagál a kihívásokra, az lesz piacvezető – hangoztatta az agrártárca vezetője, hozzátéve, hogy ez tudás, innováció és kutatás nélkül nem fog megtörténni.

Korábban írtuk

„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy méltók legyünk ehhez a munkához, és meg tudjunk felelni annak az elvárásnak, amit az elődök munkája tett le az asztalra” – fogalmazott.

Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta, hogy az intézet fontos identitáspontja a városnak. Az új épület, amely a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. székhelye is lesz majd, háromszor nagyobb a jelenleginél, és komplexebb szolgáltatásokat tud majd nyújtani a tejipari és a biológiai kutatás-fejlesztés, a laboratóriumi szolgáltatások, a kereskedelem és a termelés területén. Ez a fejlesztés a város, a térség és az ország javát is szolgálja – mondta a városvezető.

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora azt emelte ki, hogy a 118 éves intézet – amely az egyetem gazdasági társaságaként működik – mára nemzetközi szinten is elismert munkát végez. Hozzátette, hogy a tejtermelés és a tejgazdaság az elmúlt években az egész agráriumhoz hasonlóan sokat lépett előre, de két területen még szükséges fejleszteni.

Még ma is sok tejtermelő gazdaság csak a támogatásoknak köszönhetően életképes, vagyis a fenntarthatóság és a versenyképesség területén fejlődniük kell. A másik feladat az, hogy megszűnjön az import és az export egyenlegében értékben húsz százalékos hiány. „Önellátottságunk nem éri el a száz százalékot, pedig minden adottságunk megvan rá” – mondta, megjegyezve, hogy mindkét problémában tud segíteni az innováció, a kutatás és az oktatás.

Kocsis Róbert, az intézet ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy az új központ 1550 négyzetméter alapterületű lesz, az építést januárban kezdték el, és jövő év július közepére fog elkészülni. A cégnek 104 alkalmazottja van.

A fejlesztésre azért volt szükség, mert a Lucsony utcai épületet kinőtték, emellett modernebb eszközökkel tudják majd kiszolgálni az ügyfeleiket a mikrobiológia, az analitikai és a molekuláris biológia területén. De fejlesztenek termékeket, emellett oktatnak is.

A beruházás finanszírozására 294 millió forint kormányzati támogatást nyertek, 2019-ben egyedi kormánydöntéssel 2,4 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre, emellett hitelt vettek fel.