Láng Zsolt emlékeztetett arra, egy éve jött létre a testület, amelyet azért állított fel a kormány, hogy Budapestet és a fővárosi agglomerációt érintő problémákról, fejlesztési tervekről egységesen tudjanak beszélni.

Hirdetés

A csütörtöki értekezleten a főváros, a kerületek, valamint a Pest vármegyei települések polgármesterei és főépítészei ismerkedhettek meg a készülő javaslatokkal, és mondhatták el ezekről véleményüket. A találkozón beszéltek a közép-magyarországi települések fejlesztéséről, az építési jogszabályokról, a víziközműről és a közlekedésfejlesztésről – közölte.

Láng Zsolt megjegyezte, a tervek szerint a jövőben rendszeresek lesznek a konzultációk.

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára, országos főépítész elmondta: az értekezleten szó volt a magyar építészetről szóló törvényjavaslatról, amelyben újra kívánják szabályozni a teljes hazai építésügyet minden védendő érték – kiemelten a zöldterületek és a meglévő épületállomány – figyelembevételével.

Korábban írtuk

Hozzátette: talán a fővárosi agglomerációban van a legtöbb olyan probléma, amellyel a mindennapokban találkozunk.

„Lehetetlen” a közlekedés, ezért szigorú szabályokat kell meghozni – mondta az államtitkár.