Hirdetés

Szabó Rebeka (Párbeszéd) szerint a Balatonnál egyre kevesebb a szabadon hozzáférhető tópart, és egyre több az elzárt vagy „méregdrága belépővel” elérhető terület. Azt mondta: a kormány a kiemelt beruházási törvénnyel „kivégzi a tavat”.

Úgy fogalmazott: Balatonaligán a Club Aliga területén a kormány nemcsak lehetővé teszi a kiemelt beruházással, de az adófizetők pénzéből támogatja is az aligai magaspart tönkretételét és beépítését. Ezért azt kérdezte, hogy a kormány egyetért-e az egyedi geológiai képződmény, az aligai magaspart „legyalulásával”, és azzal, hogy elveszik a balatonvilágosiaktól és mindannyiunkól a partot, valamint a kilátást?

Lázár János építési és beruházási miniszter válaszában hangsúlyozta: Európa egyik legfontosabb természeti kincse a Balaton, és 2019 óta törvény garantálja a védelmét.

Hozzátette: a Balaton mindenkié, a kormány egyrészt számos szociális programmal segíti a rászorulókat, hogy eljuthassanak a tóhoz, de azt is gazdasági érdeknek nevezte, hogy a jómódú magyar középosztály vagy a nagyvállalkozói réteg is Magyarországon költse el a pénzét.

Korábban írtuk

A miniszter hangsúlyozta: egy olyan rendszerben gondolkodik, amely egyszerre garantálja a természeti értékek megóvását és a fejlődést. Jelezte: a tárca ősszel áttekinti a kiemelt beruházások rendjét, és arra is felhívta a figyelmet arra, hogy a balatonaligai beruházás még nem kezdődött el.

A képviselő nem fogadta el az interpellációra adott választ.