Hirdetés

„Tisztelt Honfitársaim! Minden évben ezen a napon piros-fehér-zöld kokárdák nyílnak szerte mindenhol, ahol magyarok élnek. Hirdetik, hogy büszkén és emelt fővel emlékezünk hőseinkre, akik 1848 tavaszán meggyújtották a magyar szabadság lángját, amely azóta is beragyogja Európát, hiszen nemzedékről nemzedékre magyarok milliói táplálják a Kárpátokon innen és túl” – kezdte írását Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott: „Mi, magyarok a ránk törő ellenséges hatalmak szorításában, csatamezőkön harcolva és hőseink vesztőhelyein emlékezve sajátítottuk el azt, amit a szabadságról tudunk. Megtanultuk, hogy a szabadság nem egy ideológia, hanem vérrel szerzett jogunk, hogy használjuk nyelvünket, ápoljuk kivételes örökségünket, és a saját észjárásunk szerint rendezzük be életünket.”

A miniszterelnök szerint a 173 évvel ezelőtt történt események „ma azt üzenik nekünk, hogy közös sorsunk jobbra fordítása mindig azok kezében van, akik tudnak, akarnak és mernek is tenni a magyar nemzet felemeléséért. Ezzel a hittel és bátorsággal kell helytállnunk most is, amikor egy láthatatlan ellenség támadásának megújuló hullámaival harcolunk” – írta.

Orbán Viktor kiemelte: a ’48-as honvédek mai örökösei orvosok, ápolók, tudósok, rendvédelmi dolgozók, a fertőzés veszélye ellenére is mindennap munkába járó és hivatásukban helyt álló emberek tíz- és százezrei. Harcosok, akik fáradhatatlanul küzdik végig ezt a hosszú hadjáratot, hogy visszakaphassuk az életünket, és a vírus elvonulta után a velünk élő többi néppel együtt építsük tovább minden magyar közös otthonát, a Kárpát-medencét.

Korábban írtuk

„Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Önöket a magyar szabadság születésének napján, remélve, hogy a mostani, rendhagyó körülmények ellenére is lélekben együtt emlékezhetünk. Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – zárta ünnepi levelét a miniszterelnök.