Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a bangladesi kereskedelmi miniszterrel, Tipu Munsival közös sajtótájékoztatóján közölte, hogy bár a két ország földrajzilag messze van egymástól, az ukrajnai háború miatt a felek ugyanazokkal a rendkívül súlyos kihívásokkal néznek szembe.

„A tripla válság, tehát a gazdasági, energetikai és élelmiszerellátási válság ugyanúgy lesújtott a világ minden pontján, és Banglades is komoly kihívásokkal szembesül a háború, az arra adott szankciós válaszok miatt, legyen szó akár az élelmiszerellátás vagy az infláció kérdéséről” – mondta.

Aláhúzta: ezen kihívásokat csak úgy lehet megszüntetni, ha mielőbb béke lesz Ukrajnában, a két ország már csak ezért is a békepárti globális többség tagja.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a fegyveres konfliktus energiaellátási válságot okozott a világban, és ez azt jelenti, hogy azok az országok lehetnek leginkább biztonságban, amelyek minél nagyobb mértékben elő tudják állítani a saját maguk által felhasznált energiát.

Korábban írtuk

Emlékeztetett, hogy a két ország azonos technológiájú és teljesítményű atomerőművet épít jelenleg annak érdekében, hogy függetleníteni tudják magukat a nemzetközi energiapiac „teljesen eszement” áremelkedéseitől, és ezáltal meg tudják erősíteni a szuverenitásukat.

Kiemelte, hogy a nukleáris energetikai együttműködést stratégiai szintre emelték, megegyeztek abban, hogy megosztják egymással a kivitelezés, a működtetés során felhalmozott tapasztalatokat. Emellett átfogó képzési megállapodást kötöttek, amelynek keretében a bangladesi diákok számára fenntartott ösztöndíjak közül évi harmincat leendő nukleáris szakemberek kiképzésére használnak fel.

„A nukleáris energia olcsó, tiszta, biztonságos módja az energiaelőállításnak. Magyarország elkötelezett az atomerőmű építése mellett, és minden egyes olyan európai kísérletet, amely a paksi beruházás meggátolására irányul, a szuverenitásunk ellen intézett támadásként értékelünk” – szögezte le.

„Ezért arra szólítjuk fel európai barátainkat, hogy tartózkodjanak a magyarországi nukleáris beruházás szankció alá helyezéséről (…). Amennyiben javaslat születik a nukleáris ipar szankcionálására, azt mi Magyarország-ellenes javaslatnak fogjuk tekinteni és meg fogjuk vétózni” – tette hozzá.

A miniszter a benyújtott finanszírozási és kivitelezési szerződések módosításának mielőbbi jóváhagyására szólította fel az Európai Bizottságot, mondván, hogy azok teljesen megfelelnek a közösségi előírásoknak.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a válságok és veszélyek korában felértékelődnek a kiszámítható és megbízható partnerségek, márpedig Magyarország és Banglades kapcsolata éppen így jellemezhető.

Közölte, hogy tavaly rekordot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom, és a lendület az idén is kitart. Mint mondta, ez alapvetően annak köszönhető, hogy egyre nagyobb a kereslet magyar gyógyszerekre Bangladesben, és egyre nagyobb mértékben kerülnek bangladesi ruhaipari termékek Magyarországra.

A felek véglegesítették a gazdasági együttműködési megállapodás szövegét, valamint megegyeztek a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény megkötésében is, hogy a kereskedelem tovább tudjon bővülni – tájékoztatott.

Emellett csúcsot ért el a magyarországi ösztöndíjakra jelentkező bangladesi hallgatók száma, idén 1643 pályázót regisztráltak, és közülük 140-en tanulhatnak majd hazai felsőoktatási intézményekben – mondta.