Az Akif Çağatay Kılıç-csel, a török parlament, a nagy nemzetgyűlés külügyi bizottsági elnökével tartott találkozót követően Németh Zsolt a közös sajtótájékoztatón kifejtette: százéves múltra tekint vissza a magyar-török diplomáciai kapcsolat, az elkövetkező időben több találkozóra is sor kerül és remélhetőleg Recep Tayyip Erdogan török elnök is ellátogat Magyarországra.

Hirdetés

Hangsúlyozta: a mostani megbeszélés középpontjában a háború állt. Törökország fontos közvetítő szerepet tölt be Ukrajna és Oroszország között, sok nehéz kérdésben diplomáciai közvetítő – mondta.

Kitért rá: Törökországnak komoly szerep jut a migráció tekintetében is. Lényeges, hogy az EU és Törökország közötti megállapodás megvalósuljon, Törökország kapja meg a szükséges forrásokat, hogy továbbra is elláthassa feladatát a migrációs hullám megakadályozásáért – jelentette ki.

Németh Zsolt szerint emellett Törökországnak Európa és Magyarország energiaellátása szempontjából is jelentős a szerepe, amely különösen felértékelődik az európai szankciós infláció miatt.

Korábban írtuk

Akif Çağatay Kılıç megköszönte Magyarország támogatását, amelyet a vasárnapi isztambuli robbantást követően nyújtott országának. Továbbá ugyancsak a háborút emelte ki a találkozó megfontosabb témájaként és azt mondta: Magyarország és Törökország sok erőfeszítést tesz a békéért.