Fotó: MTI/Kiss Dániel
Hirdetés

Potápi Árpád János a teveli önkormányzat és a helyi székely kör rendezvényén emlékeztetett: a Székely Nemzeti Tanács 2015-ben döntött úgy, hogy október utolsó vasárnapja legyen a székely autonómia napja. A székely autonómia melletti kiállás jeleként vasárnap Magyarországon, valamint a Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján és Erdélyben is fellobbannak az őrtüzek – tette hozzá.

Mint mondta, az őrtüzek Székelyföld azon pontjain gyulladnak majd meg, amelyek kijelölik történelmi határait.

A bukovinai székely származású politikus, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, kitért arra: a bukovinai székelyek nem tehetnek mást, minthogy kiállnak a székelyek autonómiája mellett, mert „őseink mellé állunk oda, és gyerekeinknek, unokáinknak is szeretnénk biztosítani azt, hogy szabadságban, függetlenségben nőjenek fel Magyarországon, Erdélyben és az egész Kárpát-medencében.

Megjegyezte, Tevel mellett a Völgység más településein is meggyújtják a tüzeket, jelezve a szolidaritást.

Korábban írtuk

Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere az eseményen azt mondta, hogy ”ha a Kárpát-medencében összefogunk, és nemzetben, egységben gondolkozunk„, csak idő kérdése, hogy az önrendelkezés mikor valósul meg. Megköszönte a jelenlévőknek, hogy együtt munkálkodnak azért, hogy az önrendelkezés, amely alapvető emberi jog, és amiért 1764-ben, a madéfalvi veszedelemben őseik meghaltak, valamikor otthon, Székelyföldön megadasson.

Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke többek között elmondta, a székelység jellemzője, hogy befogadóak. ”Ezt komolyan is gondoljuk, de egyet kérünk: tiszteletet, és hogy azokat a jogokat, amit mindenki megkaphat, mi is megkaphassuk„.

Asztalos Zoltán, Tevel – szintén bukovinai székely származású – független alpolgármestere idézte a Székely Nemzeti Tanács petícióját, amelyben azt írták, ”megerősítjük, hogy nem változott egységünk az autonómia iránt, Székelyföld autonómiája a béke, a biztonság és a jólét záloga„.