Fotó: parlament.hu (szerk.)
Hirdetés

A momentumos EP-képviselő Donáth Anna édesapját, volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik dolgozója jelentette fel még 2019-ben.

A női alkalmazott állítása szerint az evangélikus lelkész korábban több esetben is szexuálisan közeledett felé, fogdosta és ajánlatokat tett neki. Egy esetben pedig egy konfliktus kapcsán fojtogatta.

A volt MSZP-s országgyűlési képviselő ellen az ügyészség 2021 februárjában emelt vádat, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt.

A bíróság először tárgyalás megtartása nélkül, büntetővégzésében bűnösnek mondta a vádakat tagadó volt politikust, aki azonban nem fogadta el az ítéletet és tárgyalás megtartását kérte. Az eljárás végén a bíróság jelentősen enyhítette a volt lelkész büntetését, a szeméremsértés miatti eljárást pedig megszüntették. Ezt viszont az ügyészség nem hagyta annyiban és indítványát elfogadva hatályon kívül helyezték a döntést.

Korábban írtuk

A megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság bűnösnek mondta ki Donáth Lászlót, két rendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és testi sértés vétségében, emiatt pedig egymillió forintos pénzbírságra ítélte az egykori politikust. Az ítélet ellen a védelem és az ügyészség is fellebbezett, a vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Mandiner honlapján olvashatnak.