Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

„Egyetértés volt köztünk, hogy a kohéziós és a mezőgazdasági alapok nem változhatnak meg és szükséges, hogy a jövőben is ugyanolyan források álljanak a rendelkezésünkre, mint eddig” – mondta a magyar államfő újságíróknak.

Rámutatott, hogy Kelet-Európában továbbra is nagy szükség van a közlekedési infrastruktúra, az autópálya és vasúti hálózat, az energetikai ipar gyorsabb korszerűsítésére.

A magyar politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak és az új tagállamoknak egyaránt érdeke, hogy eltűnjenek a fejlődésbeli különbségek közöttük. „Ennek egyik feltétele az EU források megőrzése” – szögezte le Áder János.

Nyugat-Balkánnal kapcsolatban kifejtette, hogy Magyarország változatlanul támogatja Szerbia csatlakozását az EU-hoz, és a térség szorosabb együttműködését az EU-val, ami mindkét fél érdeke. „Az EU biztonsága döntően attól függ, hogyan alakul Nyugat-Balkán biztonsága” – mutatott rá a magyar elnök.

Aleksandar Vucic szerb elnök az MTVA kérdésére válaszolva elmondta: Szerbia nagyon pozitívan értékeli, hogy Magyarország, a vezető magyar politikusok, ilyen kitartóan támogatják Belgrád törekvéseit az EU-csatlakozásra. „Nagyon örülünk, hogy mától fogva az egész visegrádi csoportot a magunk oldalán tudjuk” – jelentette ki Vucic.