Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában elmondta, hogy a nyelvtörvénynek csak az alapszövege hozzáférhető, illetve az a több mint kétezer módosító javaslat, amit a parlament megtárgyalt. „Végleges szöveget csak akkor fogunk látni”, ha azt az államfő ellátja kézjegyével és megjelenik a hivatalos közlönyben – tette hozzá.

A szakértő arról is beszélt, hogy két belső feszültség „fogva tartja Ukrajnát”: az egyik a keleti megyékben tapasztalható háborús helyzet, a másik pedig a „sértett nacionalizmus”, ami nem azzal foglalkozik, hogy türelmesen integráljon, hanem hogy erőszakosan asszimiláljon. Ennek az iskolapéldája a nyelvtörvény – mondta.