Tizedik éve indították útjára az iskolakezdést segítő programot, amellyel évente mintegy 10 ezer gyermeket tudnak támogatni – hangsúlyozta Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Hirdetés

Az akciót a 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal, valamint a Karitász honlapján online lehet támogatni, emellett a központi bankszámlán „iskolakezdés” megnevezéssel is várják az adományokat – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából 100 kárpátaljai és vajdasági első osztályos gyermekhez is eljuttatnak tanszereket és iskolatáskákat.

Kiemelte, hogy egy hívás egy színesceruza-készletet, 10 hívás egy iskolatáskát, 1000 hívás 100 gyermek támogatását jelenti. Emellett jó állapotú tárgyi adományokkal, például iskolatáskákkal is lehet segíteni a gyerekeknek. A szervezet célja, hogy az országos összefogással évről évre több gyermeknek segíthessenek az iskolakezdésben.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta: az iskolakezdéshez szükséges adományokra mindig nagy szükség van, különösen a nagycsaládoknál, ahol a több gyerek beiskolázása jelentős kiadással jár. A támogatások, tanszerek átadása augusztus végén és szeptember elején, az iskolakezdés első napjaiban lesz.