Azt írták, hogy bár a február 1-jére bejelentett rendezvényt a szervező hivatalosan lemondta, de a közösségi médiában tovább buzdítottak a megjelenésre.
Hozzátették, ahogy vasárnap, hétfőn is főként csak figyelmeztették a „jogszabályellenes gyűlés helyszínén tartózkodókat”; a maszkhasználat szabályainak megsértése miatt hét résztvevőre helyszíni bírságot szabtak ki, tizenegy ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek.
„A gyűlés szervezőivel és a gyűlést tartókkal szemben” a Budapesti Rendőr-főkapitányág közigazgatási eljárást kezdeményezett – írták.
Hangsúlyozták, a járványügyi veszélyhelyzet miatt továbbra is tilos rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni.