A fényképek készítője a VDTA blognak elmondta, nincs kizárva, hogy a rongálás már régebben történt. Azonban abból, hogy a feliratokat még nem távolította el a kerület közterület-felügyelete, arra lehet következtetni, hogy nem régen követhették el a bűncselekményt – olvasható a vdtablog.hu cikkében.

Hirdetés

A büntető törvénykönyv alapján a rongálásért akár három év szabadságvesztés is kiszabható, amennyiben az elkövető védett kulturális javak körébe tartozó tárgyat, műemléket, régészeti lelőhelyet vagy régészeti leletet rongál meg.

A turul, más néven a kerecsensólyom a magyar eredetmondák legendás madara, nemzetünk egyik legfőbb jelképe volt annak több mint ezer éves fennállása során, kiemelt szerepét a mai napig megtartotta. Az ország számos helyszínén találhatóak turulmadarat ábrázoló köztéri alkotások, többek között Várpalotán és Tatán, de még a határokon túl is, például az ungvári vár kertjében.

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.

Korábban írtuk