Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt. ügyében, ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Gál Kristóf az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlásai alapján a Pest Megyei Főügyészség által elrendelt nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte. Az eljárás során jelentős mennyiségű iratanyagot foglaltak le és vettek – a társhatóságok bevonásával – revízió alá, elvégezték a büntetőeljárási törvény előírásainak megfelelő valamennyi nyomozati cselekményt. 

Megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették – jelentette ki. 

Gál Kristóf emlékeztetett: az OLAF a LED-alapú közvilágítás kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásokban vélelmezte magyar vállalkozások jogellenes együttműködését, valamint feltételezte az elvégzett munkák túlszámlázását. Az OLAF jelentésében foglaltakat „a minden részletre kiterjedő nyomozás nem támasztotta alá” – közölte.