Bár az elmúlt években a Momentumnak az volt a fő politikai üzenete, hogy a Fidesz „ellopta” az uniós pénzeket, ennek most a párt elnökségi tagja mondott ellent. Kele János a 444.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy amikor referensként dolgozott az európai uniós források felhasználásáért felelős helyettes államtitkárságon, nem tapasztalt korrupcióra utaló jeleket – számol be a Magyar Nemzet.

Hirdetés

„Soha nem kellett olyan közvetlen morális dilemmával szembenéznem, ami a meghasonulást jelenthette volna. Az utolsó két évemben ráadásul elemzőként részt vettem a kohéziós források magyar tagállami borítékjának nagyságáról szóló tárgyalódelegáció munkájában is”

– fogalmazott, megjegyezve, hogy pártpolitikától független tény, hogy az említett forrásokra Magyarországnak szüksége van.

Mindeközben a Momentum európai parlamenti képviselőiként Cseh Katalin és Donáth Anna 2019-es megválasztásuk óta folyamatosan azt sulykolták, hogy a Fidesz és a holdudvara sajátítja el az EU-s forrásokat.

„Az EU az oligarchák pénzautomatájának szerepébe kényszerült. […] Következmények nélkül lehet kilapátolni az uniós pénzeket, ennek az új mechanizmus azonban véget vethet. Az éveken át tartó késlekedést követően csak a megfelelő fellépés lehet elégséges az Európai Parlament számára”

– hangoztatta Cseh Katalin 2021 márciusában. Tavaly júliusban pedig úgy fogalmazott,

„foglalkoznunk kell azzal, amikor egy tagállamban megsértik a jogállamiságot, amikor korrupció fenyegeti az uniós forrásokat. Állásfoglalásunkban felszólítottuk az Európai Bizottságot, hogy késedelem nélkül vizsgálja ki a jogállamiság bármely olyan megsértését, amely kellően közvetlenül érinti az unió költségvetésével való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az unió pénzügyi érdekeinek védelmét.”

A Magyar Nemzet emlékeztet, miközben a Momentum az EU-s források elcsatornázásával vádolja a kormányt, a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető cégháló gyanús körülmények között nyert el több milliárd forintot uniós pályázatokon, ezért jelenleg is büntetőeljárás zajlik.

A Pannónia Nyomda Kft. – amelynek az EP-képviselő 2016 és 2018 között ügyvezető igazgatója volt – az egyik főszereplője a nyomdabotrány néven elhíresült ügynek. A hatóságok gyanúja szerint és a nyilvános adatok alapján arra lehet következtetni, hogy a Cseh Katalinékhoz és üzlettársaihoz köthető cégháló tagjai működésüket összehangolva pályáztak uniós pénzekre és nyertek el 4,8 milliárd forintot. A vállalkozások szisztematikusan együttműködve, a székhelyeikkel, fióktelepeikkel trükközve maximalizálhatták a profitot. Az ügy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon kívül a Gazdasági Versenyhivatalhoz, a Közbeszerzési Hatósághoz és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz is eljutott.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk