Fotó: MTI/Máthé Zoltán, archív
Hirdetés

A hírportál egy az interneten fellelhető, több részletből álló hangfelvételt ismertetett csütörtökön, amelyen Karácsony Gergely többek között arról beszél a kötetlen, a 444 szerint privátnak tűnő beszélgetésen, hogy

az MSZP-s Tóth Csaba, a zuglói szocialisták elnöke már többször megfenyegette a családját.

A szintén szocialista Horváth Csabát, aki jelenleg zuglói polgármesterjelölt, és akit korábban a főpolgármester-jelöltségért vívott előválasztáson győzött le, nehéz falatnak minősíti, aki „sajnos egy szikla ebben a konstrukcióban, jobban, mint a Tüttő Kata, vagy bárki. Az egész az, hogy őt kiszedjük ebből a dologból, és rábeszéljük az előválasztásra, ez volt a vigaszág” – fogalmazott.

A portál arról is beszámol, hogy Karácsony Gergely szerint Zuglóban a helyi szocialisták felett csak egy szocialista tud kontrollt gyakorolni. Ezért bírálja a helyi szocialisták korábbi jelöltjét, „aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. (Horváth) Csabának legalább annyi esze van, hogy mi az, amiért börtönbe lehet menni” – fogalmaz.

Kijelenti azt is:

„ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak (…) tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni.”

Karácsony Gergely a saját „zsarolási potenciáljáról” is beszél, amely szerinte alkalmas arra, hogy „a dolgokat helyre tegye”.

Az V. kerületi szocialista polgármester-jelöltről, Tüttő Katáról azt mondja: ő is „benézte”, nem tudta, hogy Leisztingernek (a politikusnő volt élettársának) „vannak ezek az ügyei”, és Tüttő az XII. kerületben is indulhatott volna, ha ő tudja „ezeket a dolgokat”.

Karácsony Gergely szerint a DK-s XVII. kerületi polgármester-jelölttel, Gy. Németh Erzsébettel kapcsolatban „az a veszély nem fenyeget, hogy (…) megnyeri a választást.”

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a 444 kérdésére a felvételről azt mondta: több hónappal ezelőtti beszélgetést rögzíthettek, nem tudja beazonosítani, hogy kivel beszélhetett, a módszert viszont igen, „ez a Fideszé”.

Közölte: a felvételen az ellenzéki összefogásról beszélt, amely sok vitával jött létre, de ma már erős szövetség. Állítása szerint többször kapott fenyegetést, de nem politikai szereplőtől.

A „zsarolási potenciálja” alatt azt érti, hogy csak a tisztség nem érdekli, az ügyekért küzd – mondta, az „ellássák” kifejezést pedig állítása szerint politikai érdelemben használta.

Karácsony: Nem hangzik el semmi érdemi, amiről nem beszéltem volna korábban

Karácsony Gergely csütörtökön Facebook-bejegyzésében is reagált a történtekre. Úgy fogalmazott, a hangfelvételen „nem hangzik el semmi érdemi”, amiről ne beszélt volna korábban a nyilvánosság előtt is. Példaként említette, korábban is szólt arról, hogy gazdasági szereplők megfenyegették, az ellenzéki oldalon sok vita volt és nála zéró tolerancia van a korrupcióval szemben.

„Magyarázkodása az ügyben szánalmas”

A csütörtöki Kormányinfón is téma volt a Karácsony Gergely körül kirobbant ügy. Azzal kapcsolatban, hogy a 444 portál szerint egy kiszivárgott hangfelvételen MSZP-s fenyegetésről is beszél az ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester, Gulyás Gergely azt mondta: ha valaki tájékozódni akar arról, hogy milyenek a belső viszonyok a balliberális oldalon, érdemes meghallgatnia ezt a felvételt. A miniszter szerint maffiaviszonyokra emlékeztető állapotok vannak a baloldalon, aminek Karácsony Gergely is részese, a magyarázkodása az ügyben pedig szánalmas.

A Miniszterelnökség vezetője azt is mondta, hogy Karácsony Gergely alkalmatlansága eddig is mindenkinek nyilvánvaló volt, de aki a most megjelenteket elolvassa, annak ez még nyilvánvalóbbá válik.

„A baloldal sem az ország, sem egy város vezetésére nem alkalmas”

A XXI. Század Intézet szerint Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt egy kiszivárgott hangfelvételen gyakorlatilag beismeri, hogy „maffiamódszerek uralkodnak a baloldalon”.

A gyorselemzésben – amely a hangfelvétel megjelenése után, csütörtökön készült – az olvasható: mindez egy újabb bizonyíték arra, hogy a baloldal sem az ország, sem egy város vezetésére nem alkalmas, a színfalak mögött sosem látott feszültség van köztük. 

Az elemzés, amely a hangfelvételen hallottakat Karácsony Gergely „őszödi beszédeként” értékeli, emlékeztet: már régóta tudni lehetett, hogy Zuglóban Karácsony Gergely és az MSZP között igen éles konfliktusok vannak. Ugyanakkor a mostani hangfelvétel egy újabb fordulatot jelent – írják -, hiszen az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint a családját is megfenyegette a szocialisták helyi vezetője, Tóth Csaba.

Az elemzés részletei itt olvashatók.

Karácsony feljelentést tesz

Karácsony Gergely feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt egy csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón azt állította, hogy a felvétel „nyilvánvalóan törvénytelen eszközökkel” készült és manipulált.

A Fidesz annyira fél az ellenzéki egységtől és annyira félti a hatalmát, hogy már titkosszolgálati eszközöket is bevet – állította a politikus. Bármivel próbálkoznak is, őt nem lehet megfélemlíteni és az ellenzéki pártok egységét sem tudják megingatni – jelentette ki. Úgy fogalmazott, hogy a hangfelvételen semmi olyan nem hangzik el, amiről más összefüggésben már ne beszélt volna nyilvánosan. (MTI)