Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A kormány munkacsoportot hoz létre az Európai Határregisztrációs Rendszer (EES), valamint az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszer (ETIAS) fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedések koordinálására.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Magyar Közlöny keddi számában közzétett kormányhatározat alapján a kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testületeként a munkacsoport feladata az EES, valamint az ETIAS nemzeti részének megvalósításához szükséges kormányzati intézkedések összehangolása, a két rendszer alkalmazására való felkészülés nyomon követése, továbbá a nemzeti rész fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedések és döntések előkészítése.

A munkacsoport elnöke a belügyminiszter, tagjai az igazságügyi miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a pénzügyminiszter.

Tanácskozási joggal rendelkező állandó meghívott részvevő az országos rendőrfőkapitány, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, a Terrorelhárítási Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ, továbbá a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője.

A kormány a munkacsoport tanácskozási joggal rendelkező állandó meghívott résztvevőjének felkéri az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét. A munkacsoport elnöke az ülésekre tanácskozási joggal másokat is meghívhat.

A testület elnöke, tagjai és az állandó meghívottak tevékenységükért tiszteletdíjban nem részesülnek.

A kormányhatározat a közzétételét követő napon lép hatályba, a munkacsoport alakuló ülését november 15-ig hívják össze.