Fotó: MTI, Demokrata/Vogt Gergely, szerk.
Hirdetés

„Kedves Blanka! Ami beszéde utolsó mondatait illeti, engedje meg, hogy közöljem, aki úgy beszél, mint egy útszéli ribanc, az ne csodálkozzon azon, ha mások úgy beszélnek vele, mint egy útszéli ribanccal. Szívélyes üdvözlettel, Bencsik András” – ezt írta a Facebookon egy hírre reagálva 2019 januárjában Bencsik András.

A bejegyzés miatt Nagy Blanka magánváddal élt, ám az ennek nyomán indult eljárást a Budaörsi Járásbíróság tavaly októberben megszüntette, arra hivatkozva, hogy Bencsik András cselekménye nem bűncselekmény. A trágár közéleti megszólalásai nyomán ismertté vált diáklány fellebbezésére azonban a Budapest Környéki Törvényszék hatályon kívül helyezte a döntést, és az elsőfokú bíróságot a becsületsértés miatt indult büntetőügy folytatására utasították.

A megismételt elsőfokú tárgyalásra szerdán került sor, a Budaörsi Járásbíróság pedig úgy döntött, a bejegyzéssel a Demokrata főszerkesztője nem követett el becsületsértést.

Bencsik András írását egyébként a Facebook még annak idején törölte.