Az oktatás célja, hogy az elmúlt nemzedékek során felhalmozott tudást átadja a következő generációknak. Ma azonban a nyugati országokat nézve egyértelműen látszik, hogy az oktatási rendszer, amely a XIX. század közepe óta előnyt biztosított más civilizációkkal szemben a nyugatnak, egyre csak romlik, és a jövő generációi – évszázadok óta először – kevésbé lesznek képzettek, mint a korábbiak – áll az intézmény által szerkesztőségünk számára megküldött közleményben.

Hirdetés

Azt írják, az MCC Budapest Summit on Education címet viselő nemzetközi konferencia ennek a hanyatlásnak az okára, valamint az oktatás legégetőbb kérdéseire keresi a választ, közös platformot biztosítva a szakembereknek tapasztalataik megosztására.

A konferencián részt vesz a többi között Nicholas Tate történész, író, aki a klasszikus oktatás újjáélesztésének kérdését veszi górcső alá. A szakember legújabb, a Konzervatív Iskola című könyve a konferencia előestéjén a magyar közönség számára is bemutatkozik. A nagy népszerűségnek örvendő kiadvány többek között kitér a kreativitásra, a kulturális műveltségre, a tudatos jelenlétre, valamint a vallás iskolában betöltött helyére is.

Barry Strauss, a Cornell Egyetem professzora a filozófia helyét vizsgálja az oktatásban, míg Sefika Sule, az ankarai Hacettepe Egyetem tanszékvezetője arról beszél majd, hogy miként is lehet mérni a diákok sikerességét az oktatásban.

Korábban írtuk

A család oktatásban betöltött szerepét Angela Gandra, a brazil Család és Emberi Jogok Minisztériumának korábbi családügyi államtitkára ismerteti.

A konferencián részt vesz Fernando Griffith, volt paraguayi kulturális miniszter is, aki az oktatást egyre inkább fenyegető politikai aktivizmus témakörét járja körül.

A konferencia érinti a test és lélek, a mesterséges intelligencia oktatásra gyakorolt hatását, a nyomtatott könyvek fontosságának témakörét is.

A kétnapos rendezvényt követően a panelbeszélgetéseken résztvevő szakemberek a Mathias Corvinus Collegium több mint tíz vidéki helyszínén is tartanak előadást, ezzel biztosítva, hogy a vidéki központok is bekapcsolódhassanak a világ tudományos vérkeringésébe.