Bloomberg: COVID-útlevél?

Posted by Szijjártó Péter on Tuesday, March 16, 2021
Hirdetés

„A Covid-útlevélnek tiszteletben kell tartania azt, hogy az európai uniós szabályok két módját határozzák meg egy vakcina jóváhagyásának. Az egyik út az Európai Gyógyszerügynökség normál eljárásban meghozott döntése, a másik út pedig (.) a vészhelyzetben a nemzeti hatóságok engedélye” – magyarázta a tárcavezető. Hozzátette: Magyarország nem fogadja el, hogy az úgynevezett Covid-útlevél esetleges bevezetésénél csak egyetlen jóváhagyási formát ismerjenek el, vagyis ne fogadják el a nemzeti hatóságok által jóváhagyott oltóanyagot.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva – miszerint több ország is felfüggesztette az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását, ezt követően mi várható Magyarországon – Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország is megfigyeli az oltóanyag hatását, és szakemberek fognak dönteni a további lépésekről.

Emlékeztetett arra, hogy átoltottság tekintetében Szerbia és Magyarország is Európa élvonalában jár, erre pedig azért volt lehetőség, mert mindkét ország vásárolt keleti vakcinát is, és nem csinált ideológiai vagy politikai kérdést a vakcinák beszerzéséből.

Nikola Selakovic szerb külügyminiszter ehhez kapcsolódóan elmondta, nem látja akadályát annak, hogy a két ország között lehetővé váljon a szabad közlekedés az oltottság igazolásával.

Korábban írtuk