Fotó: MTI/Lakatos Péter
Hirdetés

Rétvári Bence az Észak-Macedóniába induló 77. magyar rendőri kontingens tagjait búcsúztatva hangsúlyozta, hogy a biztonság minden magyar ember számára fontos, és a magyarok már többször is kinyilvánították, hogy az illegális migrációban veszélyt látnak.

Az államtitkár hozzátette: idén Magyarország déli határánál eddig 178 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg, ez tavaly az év első kilenc hónapjában 73 ezer volt, egész évben pedig 122 ezer. Éppen ezért indokolt, hogy ne csak a magyar határnál, hanem már előbb, az illegális migráció balkáni útvonalán, Észak-Macedóniában is lépéseket tegyenek az illegális migráció megállítására – mondta.

Az a 16 ezer ember, akit a macedón határnál elfogtak, biztosan nem jutott el a magyar határig – emelte ki, megjegyezve, hogy Magyarország eddig 2185 rendőrt küldött a macedón határra az illegális migráció megállítása érdekében.

Rétvári Bence méltatta a rendőrséget, amiért a nyár derekán rövid idő alatt fel tudta állítani a határvadász ezredet, 500 határvadász a képzést követően már esküt is tett és további 175-nek megkezdődött a képzése. Ez is mutatja „a magyar rendőrség erejét, ütőképességét” – jegyezte meg.

Korábban írtuk

Az államtitkár felhívta a figyelmet: az embercsempészek száma kirívóan nőtt, az idén már 1350 embercsempészt fogtak el, tavaly egész évben 1277-et, 2015-ben pedig 1177-et, vagyis 12 hónap alatt sem fogtak el annyit, mint idén kilenc hónap alatt. Elmondta: a börtönökben a fogvatartottak több mint tíz százaléka embercsempészettel kapcsolatos bűncselekmény miatt van bent, ami aránytalanul nagy megterhelést jelent a büntetés-végrehajtásnak és Magyarországnak.

Kiemelte, az embercsempészek veszélyt látnak a határvadász ezred felállításában, ezért kíséreltek meg beépülni az ezredbe, de ezeket a jelentkezőket az elkészített háttértanulmányok alapján időben kiszűrték.

A BM parlamenti államtitkára emlékeztetett, Magyarország déli határainak megvédésében korábban segítettek a lengyel és cseh határőrök, most pedig csehek és osztrákok vesznek részt benne. Jelezte: Ausztria 40 százalékkal növeli a Magyarország déli határánál szolgálatot teljesítő rendőrei számát.