Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A Bukaresti Kilencek (B9 – Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Litvánia, Lettország, Észtország és Bulgária) megbeszéléséhez személyesen csatlakozott Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, illetve videóüzenetben Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is. A fő téma Európa biztonságának és stabilitásának megerősítése volt.

A keddi találkozón a Bukaresti Kilencek közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kifejezték közös elkötelezettségüket Ukrajna további támogatása és mindenekelőtt a béke mielőbbi helyreállítása iránt.

Novák Katalin a megbeszélés témái közül kiemelte az ukrajnai civileket sújtó, megmagyarázhatatlan, brutális és tragikus támadásokat. Mint emlékeztetett, elnök társai többségéhez hasonlóan együttérzését személyesen is kifejezte korábbi ukrajnai látogatása során.

A magyar államfő hozzátette, hogy a kedden elfogadott nyilatkozat elítéli Oroszország igazolhatatlan támadását és elismeri Ukrajna önvédelemhez való jogát.

Korábban írtuk

A B9-eknek továbbra is készen kell állniuk a humanitárius segítségnyújtásra – mutatott rá, hozzátéve: Magyarország a háború kezdete óta kétmillió menekültet fogadott Ukrajnából.

Novák Katalin felhívta a figyelmet az Ukrajna jövőjével kapcsolatos gondolkodás fontosságára is: a B9-eknek jelen kell lenniük Ukrajnában a háború utáni újjáépítés során és azt követően is – közölte.

Fontos azonban az, hogy ne hangozzanak el valószínűtlen ígéretek – hangsúlyozta, hozzáfűzve: Ukrajna számára kulcsfontosságú, hogy a katonai döntéseket reális elvárások alapján hozza meg.

A magyar államfő kifejtette: a B9-ek hívei annak, hogy perspektívát nyújtsanak Ukrajna NATO-tagságára, ahogy hívei a szövetség „nyitott ajtók” politikájának is.

A NATO- és EU-tagság elérése érdekében ezért további reformokra bátorítják Ukrajnát – számolt be Novák Katalin, saját álláspontjaként hozzátéve: mindez az ukrajnai kisebbségi jogok tiszteletben tartását is érinti.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet a Nyugat-Balkán stabilitásának fontosságára is, ez ugyanis alapvető feltétele egész Európa stabilitásának – mutatott rá.

Mint emlékeztetett, Magyarország földrajzilag két válságzóna között helyezkedik el; nemrég például számos magyar katona sérült meg a koszovói zavargásokban a KFOR misszió tagjaként – idézte fel Novák Katalin.

Jens Stoltenberg a keddi találkozó után saját Twitter-fiókjában a Novák Katalinnal lezajlott eszmecseréjét emelte ki: mint fogalmazott, jó megbeszélést folytatott a „megbecsült szövetséges” Magyarország köztársasági elnökével.

Novák Katalin a közösségi médiában arra is emlékeztetett: „Magyarország egy erős NATO-ban érdekelt, ezért is teljesíti a vállaltnál korábban, hogy GDP-je 2%-át költi védelmi kiadásokra.”