Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Már érkeznek a pénzbeli felajánlások a Jónak lenni jó! telefonos központjába, ahová egészen az adás végéig lehet telefonálni a 06-1-759-6000 vagy a 06-30-759-6000 telefonszámokra. Lehet, hogy a hívást épp Novák Katalin köztársasági elnök, a jótékonysági kampány fővédnöke veszi fel, hogy rögzítse az adományokat – hangzott el a Duna televízió vasárnap délutáni adásában.

Amikor a telefonos központba kapcsoltak, a köztársasági elnök épp egy adományozóval beszélt.

A műsorban elhangzott: az egész ország összefogott, hogy a koraszülött és veleszületett rendellenességgel világra jött babákat támogassák. Érkeztek kisebb és nagyobb összegek, volt olyan település, ahol az emberek összefogtak és közösen adományoztak, és olyanok is telefonáltak, akik félretett pénzüket ajánlották fel.

Novák Katalin Facebook-oldalán közölte: lehet licitálni arra a koronázási tányérra is, amelyet III. Károly brit királytól és Kamilla királynétól kapott a májusi koronázás alkalmával.

Korábban írtuk

Ezt a kézzel, korlátozott példányszámban, kifejezetten a koronázásra készült tányért kapták emlékül a szertartáson résztvevő uralkodók, elnökök – írta közösségi oldalán az államfő.

A közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő jótékonysági akciójával – amely idén a koraszülött és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekek fejlesztését támogatja – a Semmelweis Egyetem Alapítványt lehet segíteni a 13600-as telefonszám tárcsázásával és a 04-es azonosító megadásával, vagy SMS-ben a 04-es szám elküldésével ugyanerre a telefonszámra. Minden hívás és sms 500 forintos adományt jelent.

Emellett idén is lehet ismert emberek által felkínált tárgyakat venni, amelyek többségét a Jónak lenni jó! honlapján fix áron lehet megvásárolni, néhány különlegesebb darabot pedig a közmédia vasárnapi, egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre.