Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Novák Katalin köztársasági elnök és Paul Kagame ruandai elnök találkozója Kigaliban 2023. július 16-án
Hirdetés

Novák Katalin kiemelte: ez az első alkalom, hogy magyar köztársasági elnök Ruandába látogat, ez tehát mérföldkő lehet a kétoldalú kapcsolatokban. Az államfő elmondta, Ruanda és Magyarország jó példát mutathat arra is, hogyan kell együttműködni a kölcsönös tisztelet alapján, ezért üdvözölte, hogy a megbeszélés eredményeképpen Kagame elnök bejelentette, Ruanda diplomáciai képviseletet nyit Magyarországon.

Novák Katalin elmondta, hogy a találkozó lehetőséget adott arra is, hogy a béke fontosságáról beszéljenek, továbbá az a három dokumentum, amelyet aláírtak, szintén hozzájárulhat a két ország jövőbeni együttműködéséhez.

A résztvevők megállapodásokat írtak alá a Stipendium Hungaricum Program meghosszabbításáról, a magyar-ruandai nukleáris oktatásról, valamint egy finanszírozási megállapodást segélyhitel programban megvalósítandó vízipari projektről 52 millió dollár (több mint 18 milliárd forint) értékben.

Az ösztöndíjakról Novák Katalin elmondta: nagy igény van erre a magas szintű képzésre, és a mostani aláírásnak köszönhetően az elkövetkező három évben 60 kiválasztott ruandai hallgató számára tudnak ösztöndíjat kínálni. Felidézte: lehetősége volt ellátogatni a nyanzai iskolába, így személyesen láthatta, hogyan tudunk hozzájárulni a diákok mindennapi életéhez.

Megemlítette továbbá Hungary Helps Programot is. Mit mondta, Magyarország az egész világon hozzájárul a humanitárius programokhoz, 2017 óta már 300 humanitárius segélyt nyújtottunk 54 országban, amelyek értéke több mint 100 millió amerikai dollár volt. Novák Katalin kiemelte: Magyarország úgy szeretne hozzájárulni a fejlődéshez, hogy megkérdezzük, mire van szükség.

A köztársasági elnök szólt az Európát sújtó migrációról, amelyet véleménye szerint úgy lehet megállítani, ha a helyszínen nyújtunk segítséget, erre szolgál a Hungary Helps program is.

Hozzátette: a két ország gazdasági együttműködése erősebb, mint korábban, de még mindig van mozgástér. Mint mondta, reméli, hogy a kölcsönös barátsághoz a gazdasági együttműködés is hozzájárul.

Novák Katalin megköszönte a meghívást a Women Deliver 2023 konferenciára, valamint meghívta Paul Kagame elnököt a budapesti demográfiai találkozóra szeptemberben.

Novák Katalin vasárnap az 1994-es ruandai népirtás emlékhelyénél koszorút helyez el, majd Kigali érsekével, Antoine Kambanda kardinálissal találkozik.

Korábban írtuk