Fotó: Novák Katalin, Facebook
Hirdetés

Novák Katalin beszédében hálát adott azért, hogy az elmúlt négy évben országszerte 66 református óvoda épült fel vagy újult meg, ami mintegy háromezer kisgyermek református nevelésére nyújt lehetőséget. A köztársasági elnök beszédében elmondta: „Hálás vagyok azért, hogy van kinek építeni. Azért, hogy egyre több olyan szülő van, aki szeretné, hogy a gyermeke hitben erősödve, hittel felvértezve, keresztény értékei ismeretében lépjen majd ki úgynevezett nagybetűs életbe.” Hozzátette, hogy a református óvodaprogramnak köszönhetően 24 magyarországi településen most először tudják helyben református óvodába íratni gyermekeiket a szülők.

A köztársasági elnök hálát adott azért is, hogy tizenhárom év alatt 1300 református templom újult meg a Kárpát-medencében és 55 új templom épült, miközben „Nyugat-Európában és mindenhol a nyugati világban azt láthatjuk, hogy templomokat rombolnak le”. Azt mondta, a Magyarországi Református Egyháznak olyan vezetése van, amely nem elégszik meg a fennmaradással, hanem gyarapodni kíván, és konkrét elképzelései mellett a képessége is megvan a megvalósításhoz.

A köztársasági elnök Illyés Gyulát idézve, miszerint „a szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol”, elmondta: meghatározó, hogy milyen értékrenddel találkozik a kisgyermek az óvodában. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az épületek már állnak, a munka java csak most következik.

Novák Katalin emlékeztetett: az országos óvodaprogram révén 450 református-keresztény szellemiségű új munkahely jött létre, és kétszer annyian jelentkeztek óvodapedagógusnak az idén, mint a korábbi években.

Korábban írtuk

A köztársasági elnök kiemelte: most is felfelé kell tekinteni és Istennek hálát adni, hiszen övé az ország, a hatalom és a dicsőség.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke azt hangsúlyozta, hogy ahol Isten igéjét mindenkor hűséggel, odaadással hirdetik, ott terjed Isten igéje. A 66 református óvoda létrejötte is azért adatott meg nekünk, hogy megtapasztalhassuk a csodát – hangoztatta.

Isten igéje a feltámadott Jézus Krisztus, az az evangélium, amely Jézus Krisztus által adatott nekünk. Az örök élet evangéliuma, amely körbe fogja a földi életet – mutatott rá Steinbach József, kiemelve: csak Jézus Krisztusban teljesedhet ki az emberi élet, csak általa adatik nekünk teljes, értelmes, tartalmas, boldog, békességes, egyfajta felemelt élet.

A püspök azt kérte: könyörögjünk az ébredésért, Isten igéjének terjedéséért, és hogy hitben is növekedjen Isten népe.

A Magyarországi Református Egyház által indított óvodaprogram mintegy 35 milliárd forintos kormányzati támogatással valósulhatott meg.