Fotó: MTI/Kovács Attila

A politikus a harmincadik alkalommal megrendezett sérült gyermekek napján mondott köszöntőt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Kiemelte, a kormány elkötelezett abban, hogy mindenki számára biztosítsa az integrációt és minden magyar polgár önálló életvitelét segítse.

Hirdetés

„Rendkívül fontos számunkra a semmit rólunk, nélkülünk elv, azaz a fogyatékossággal élőket érintő ügyekben mindig kikérjük az érdekeiket képviselő szervezetek véleményét, amelyet beépítünk a döntésekbe” – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Kitért arra, hogy egy évtized alatt csaknem a háromszorosára nőtt a fogyatékosságügyi érdekképviseleti szervezetek állami támogatása.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) és a Fővárosi Állat- és Növénykert közös szervezésében zajló eseményen több ezer sérült fiatal vesz részt.

Az esemény fővédnöke az idén Novák Katalin köztársasági elnök.

Karácsony Gergely főpolgármester azt hangsúlyozta: büszke arra, hogy a főváros 1991 óta támogatja a sérült gyermekek napját. „A rendezvényre az ország minden pontjából érkeztek fiatalok a nemzet fővárosába” – fűzte hozzá Karácsony Gergely.

Mint elhangzott, a Volánbusz 19 megye 57 városából térítésmentesen szállította a résztvevőket a fővárosba. Magyarországon jelenleg mintegy 300 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal.

Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke arról beszélt az esemény megnyitóján, hogy a megélhetési válság és a növekvő rezsi nagyon sok értelmi sérült embert érint. Ezért javaslatokkal fordulnak a döntéshozókhoz annak érdekében, támogassák őket ebben a helyzetben.

Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke fontosnak nevezte, hogy a másokkal együttélés feltételeire mind nyitottabbá váljon a társadalom.

Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója beszédében kiemelte, hogy az intézmény hosszú évtizedek óta együtt dolgozik az ÉFOÉSZ-szel a társadalmi felelősségvállalás jegyében. Megemlítette azt is, hogy Áloméj az Állatkertben sorozatban a mozgássérülteknek szerveznek eseményt, és két évvel ezelőtt a fenntartó Fővárosi Önkormányzattal elindították a VakációZoo programot, amelynek keretében a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos gyerekek tudnak egy-egy hetet eltölteni az Állatkertben.

A 30. alkalommal megrendezett sérült gyermekek napján számos program várja a fogyatékossággal élőket az intézményben, fellép mások mellett a Honeybeast és Vastag Csaba is.

Korábban írtuk