Március elején látott napvilágot az az eset, amelyben egy hajdúsági általános iskola pedagógusa a saját diákjával létesített testi kapcsolatot. Az ügyben a Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Püspökladányi Járási Ügyészségnek, amely a bizonyítékok értékelését, elemzését követően fog az ügyben érdemi döntést hozni, ez jelenleg folyamatban van – tájékoztatta az Origót a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

Hirdetés

A Berettyóújfalui Tankerületi Központ korábban a sajtó megkeresésére azt közölte: 2022 tavaszán érkezett hozzájuk szülői bejelentés arról, hogy a fenntartásuk alá tartozó általános iskola pedagógusa abúzust követhetett el egy kiskorú diák ellen. A pedagógus délutánonként többször találkozott kettesben a 8. osztályos gyerekkel, akivel testi kapcsolatot is létesített.

Az Origo azt írja,

az édesanya két alkalommal is beszélt erről a tanárral, aki a szülők állítása szerint nem tagadta a viszonyt. Az egyik beszélgetésről hangfelvétel is készült.

A szülői jelzést követően a pedagógust mentesítették a munkavégzési kötelezettsége alól, és a rendőrségi feljelentést is megtették. Az ügy jelenleg már az ügyészségnél van.

Korábban írtuk

Mint ismert, az elmúlt hetekben a 15 éves szeretőjével közösségi oldalán kérkedő B. Zsolt botránya keltett közfelháborodást.

Az Origo cikke ITT olvasható.