Csárdi Antal, az LMP frakcióvezetõ-helyettese napirend elõtt szólal fel az Országgyûlés rendkívüli ülésén 2022. március 10-én. MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Az Index.hu birtokába került iratok szerint egy magánszemély feljelentette Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselőt. Az ügy előzménye, hogy Csárdi számára lakást bérelt az Országgyűlés Hivatala, ami azoknak a képviselőnek jár, akik nem rendelkeznek budapesti lakcímmel. A politikus egy ügyintézéshez gyártott egy meghatalmazást, amelyre a gyanú szerint aláhamisította főbérlője aláírását.

Az LMP-s politikus által korábban bérelt ingatlan egy dupla teraszos, dunai panorámás lakás volt, amely a Halászbástya alatt helyezkedik el. Az Index szerint számos konfliktus volt a tulajdonos és Csárdi között, például abból is, hogy a képviselő a lakásban dohányzott – holott erre lett volna lehetősége a teraszon is.

A fő konfliktus abból adódott, hogy nem fizették be a gázszámlát, így a gázszolgáltatást kikapcsolták. Csárdi úgy akarta megoldani a problémát, hogy a gyanú szerint a külföldi tulajdonos nevét aláhamisítva írt egy meghatalmazást, amellyel a szolgáltatónál ő maga is eljárhatott. A portál szerint a dokumentumot hitelesítő tanúk a politikus felesége és anyósa.

A politikus az őt ért vádak kapcsán az Indexnek reagálva azt mondta: „Jogosulatlan meghatalmazást soha nem használtam, az egész ügyet a választókerületben reménytelen helyzetben lévő Fidesz kétségbeesett próbálkozásának tekintem, és a hazugságok miatt a megfelelő jogi lépéseket megtettem”.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk