Fotó: MTI/Sóki Tamás, archív
Kővári János, az Összefogás Pécsért (ÖPE) polgármesterjelöltje beszél az ÉKestÉK – a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület nyilvános fórumán 2014. október 9-én
Hirdetés

A választók megtévesztése miatt a Nemzeti Választási Bizottsághoz nyújt be fellebbezést Kővári János a 2002-ben alakult, civilek alkotta Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke, mert az ellenzék hasonló elnevezés alatt indítja jelöltjeit az önkormányzati választáson a baranyai megyeszékhelyen.

Kővári János újságíróknak csütörtökön elmondta, Pécsen az ellenzéki pártok jó része a Mindenki Pécsért Egyesület (MPE) elnevezésű ernyőszervezet neve alatt indítja jelöltjeit.

Az ÖPE sérelmezi, hogy az MPE a rendkívül hasonló névvel megtéveszti a választókat – közölte.

A helyhatósági választásokon a Fidesz-KDNP-vel választási szövetségben szereplő szervezet elnöke hozzátette: az ellenzéki ernyőszervezet polgármesterjelöltje választási programját is hasonló címmel látta el, mint az ÖPE a sajátját.

„Az emberekben azt a látszatot keltheti ez is, hogy az ÖPE és az MPE egy és ugyanaz a szervezet. Az ÖPE egy hónappal ezelőtt Megújuló Pécsért, míg az ellenzék jelöltje A megújuló város címmel tette közzé vállalásait” – mondta a politikus.

Kővári János a „félreértések elkerülése és a választások tisztasága érdekében” szeretné elérni, hogy az MPE-t ne vegye nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság.

Az elnök szerint az MPE azzal is megtéveszti a pécsieket, hogy nem kívánja nevesíteni azokat a pártokat, amelyeknek vezető tisztségviselőit, prominenseit indítja jelöltként az önkormányzati választásokon.

Kővári János reméli, Pécsen és az országban máshol is meg lehet akadályozni, hogy „politikai pártok fedőnevet választva megtévesszék a polgárokat, és ezzel veszélyeztessék a választói akarat megvalósulását”.